Bárdosi János: A magyar Fertő halászata. A Soproni Múzeum kiadványai 1. (Sopron, 1994)
HALÉRTÉKESÍTÉS
frissen maradhassanak, a jég el ne olvadhasson rajtuk a ládákban. Ezért mondják a halászok: „A halkereskedőnek, vagy a lova, vagy a hala döglik meg, vagy mind a kettő" 24 3. Erről a felvásárlási ill. értékesítési módról Élő Dezső - Sarródra vonatkozóan - a következőket írja: „Bánfalváról jöttek a „fischer"-ek, akik Bécsbe szállították a halat. A fischer minden vasárnap délután fizetett a mesternek, aki egyúttal bérlője volt a fertői halászatnak" 24 4. A fertői hal azonban nemcsak a felvásárló kereskedők, fischerek közvetítésével jutott el távolabbi, nagyobb városokba, hanem a halászbandák közvetlenül is szállították, ill. küldték azokba. így pl. állandó összeköttetést tartottak egyes bécsi, bécsújhelyi, pozsonyi, mosonmagyaróvári, győri, budapesti, székesfehérvári, szombathelyi halkereskedőkkel, akik náluk a halat levélben rendelték meg, majd - a megrendelt mennyiségnek megfelelően - a szállítókosarakat vasúton elküldték a halászgazda címére. A halászok ezeket hallal megtöltötték, és ugyancsak vasúton visszaküldték. Az árát - melyet levélben már előre jeleztek, — a feladástól számított 3— 4 napon belül postán kapták meg. Néha olyan kereskedőnek is küldtek — előzetes megrendelésre - halat ilyen módon, akit személyesen nem is ismertek. Persze ilyenkor a megrendelő - megbízhatóságának bizonyításaként - a kosarak elküldésével egyidejűleg pénzt is adott fel - előlegként - címükre. A vasúti szállításhoz a halat a kosarakban soronként jegelték. A kosár fenekébe zöld sást tettek, erre egy vékony jégréteget, majd egy sor halat, ezekre aztán ismét jeget, s csak úgy a halat. Ezt így rakták mindaddig, míg az meg nem tellett. Végül a tetejére megint jeget, valamint zöld sást tettek, es csak azután kötötték le a fedelét dróttal. Ilyen jegelési ill. csomagolási módszerrel a hal akár két napig is bírta a szállítást. A távolabbi városokba történő vasúti halszállításra azonban csak az ívás idején került sor, mivel akkor - mint már említettük - e városok kereskedői szinte kizárólag csak innen fedezhették halszükségletüket, mert amíg más vizeken - a tilalom miatt teljesen szünetelt a halászat, addig itt nagyon sok halat fogtak, amiből bőven jutott a piacra is, meg a felvásárló, valamint a távolabbi városok kereskedőinek is. (A fertői hal főbb értékesítési helyeit lásd a mellékelt 6. számú térképen). Az értékesítésnél az egyes halfajták közül csak a pontyot és a csukát kezelték külön, míg a többi - együttesen - fehér vagy vegyeshal-ként szerepelt, mely aztán egészen olcsón - a csuka árának feléért - került eladásra. A ponty volt mindig a legdrágább, de a csuka ára sem maradt el nagyon ettől. A fertőmenti kishalászok a fentebb bemutatott értékesítési formák közül főleg a piaci, a házalásos, vagy a lakásukon történő eladási módot gyakorolták. Néha azonban a felvásárló kereskedőknek is adtak el halat, különösen akkor, ha többet fogtak, vagy ha azok éppen arra jöttek vásárolni, ill. az egyes bandáktól a halat átvenni. Jövedelmük nagyobb részét azonban a piaci eladással biztosították, míg ezzel szemben az egyes halászbandák a nagytételben történő kereskedelmi értékesítéssel. A halászbandáknál a hal értékesítésének módját és annak eladási árát mindig a halászgazda határozta meg. A bevétel összegét - a már eladott hal súlyával és egységárával együtt - tételenkint pontosan felírta naplójába, s a pénzt összegyűjtötte, hogy ebből egyrészt a bérletet törleszthessék ill. fizethessék, másrészt ebből hetenként Zsugonits Ferenc. 24 4 ÉLÓ Dezső, 1937. 23. 174
