Bárdosi János: A magyar Fertő halászata. A Soproni Múzeum kiadványai 1. (Sopron, 1994)
KERÍTÓHALASZAT - 1. NAGYHÚZÓHÁLÓ - A nagyhúzóháló használata: húzás karóra
kiszáradhasson. A szárnyak kiszáradása is fontos, de a leglényegesebb mégis csak a zsáké, - ami a „szerszám legfontosabb része" - ezért ezt mindig gondosan terítik fel, míg a háló többi részét, csak átcsapják a tericcsfán, és esetleg még egy kicsit széjjelhúzzák a férőhelynek megfelelően. Úgy természetesen nem teríthetik fel, mint a zsákot, mert a tericcsfa - a háló hosszúságához viszonyítva - nagyon rövid, éppen ezért a szárnyakat ezen csak többszörös rétegben egymásrahajtogatva, összenyomva helyezhetik el. A háló felrakása után a húzóköteleket a hajtócsigákról letekerik, és - karikába összehajtogatva — a tericcsfa végére felakasztják. Erre azonban nem minden esetben kerül sor, néha - főleg ha sietnek, - csak egyszerűen leemelik a csigákat - a rajtuk levő kötelekkel együtt - a tartóvasakrol és a ráklábakhoz támasztják anélkül, hogy a köteleket leszednék róluk. Ide teszik ki még a meredit es a letartó csigát is, majd indulnak tovább a kikötőhelyre. Ott a halakat a bárkákból átrakják a tarisznyáikba, puttonyaikba, vagy hálózsákjaikba, amikbe azokat elszállíthatják a halászgazda lakására. Régebben a halat csak akkor vitték haza magukkal, ha keveset fogtak, ellenkező esetben kinthagyták a bárkákban, és a kereskedő közvetlenül onnan szállította el kocsival. Most azonban minden esetben beviszik, mivel - azt a szállítókosarakba átpakolva - még aznap este, de legkésőbb másnap reggel beküldik a soproni halcsarnokba. Ezzel a halászok napi munkája véget ért. Elválásuk előtt azonban a gazdánál még megbeszélik a másnapi teendőket, a reggeli indulásuk időpontját, valamint a találkozásuk helyét, és csak azután köszönnek el egymástól. A napi fogásuk eredménye - a haljárástól, valamint a huzóhelyek helyes megválasztásától függően - általában 80-150 kg között váltakozik. A szerencsésebb napokon viszont még az utóbbi mennyiséget is jóval túlszárnyalhatják. A fogási átlaguk természetesen ennél jóval nagyobb volt, mikor még éjjel is halászhattak, mert akkor az esti szűkületkor abbahagyták ugyan a húzást, - hogy megvacsorázhassanak, - de az „első csillag megjelenésekor" a hálót már újra a vízbe vetették, s hajnalig egyfolytában dolgoztak. Ilyenkor a sötétség miatt egy-egy szál gyufa meggyújtásával jelezték egymásnak a kötelek húzásának kezdetét és az előrehúzás, rukkolás időpontját, hogy a háló kétoldalt egyenletesen haladhasson. Az éjjeli halászatra már előre felkészültek. A hajók orrára nádcsomót kötöttek, hogy az evezéskor ez a hullámokat felfogja, s így azok hangos csobogással ne üthessék a hajók elejét. Ezenkívül a hálóshajó belső részére még dupla zsákanyagot is szegeztek, - ezzel bélelték - hogy a háló kiszórása és beszedése alkalmával - a párák ütődésének, kopogásának zaját ezáltal némileg enyhíthessék. Ezekre az óvintézkedésekre azért volt szükség, mert éjjel sokkal nagyobb a csend a vízen is mint nappal, s ilyenkor még a legkisebb zörej is elriaszthatja a halakat. Ha éjjel is halásztak, akkor csak a reggeli órákban mosták ki, és - a rövid pihenési idejük alatt - szárították meg a hálót. Ezt a műveletet a halászoknak naponta el kell végezniük, hogy a hálójuk idő előtt tönkre ne menjen. Rendes kezelés és megfelelő tartósítási módszerek alkalmazása mellett ugyanis, - az igénybevétel mértékétől függően, kisebb-nagyobb javításokkal kitart akár két évig is. Ahhoz azonban, hogy a használati idejét ennyire meghosszabbíthassák, az szükséges, hogy az új hálót - pár hetes alkalmazása után mindjárt - különböző vegyi anyagokkal impregnálják. 114
