Pápai Emese (szerk.): Kép - Író. Almási Tibor és Belovitze Ferenc több évtizedes múzeumi munkássága tiszteletére (Győr, 2015)
Kelényi Béla: A "mosható thangka"
KELÉNYI Béla főmuzeológus, tibetológus tanulási folyamat előzi meg — szigorú ikonometriai és ikonográfiái szabályok szerint „másolják" le. Sőt, nem csak az ábrázolások tekintetében reprodukálnak tökéletesen egy-egy mintát, hanem sok esetben maga a kompozíció is egy követendő előképet másol, amely régtől fogva megtalálható a tibeti festői hagyományban, s mint majd látjuk, pontosan ezt teszi a műanyagosított változat is. Csak éppen az „istenséget megfestő" (tib.: Iha bris pa) személy, azaz a művész egyéniségét és munkáját iktatja ki a folyamatból. A tibeti művészet megértéséhez ugyanis nemcsak az ábrázolt alakok felismerése, vallási szimbolikájuk tudása és tiszteletben tartása tartozik hozzá, hanem a festő és a festményt megrendelő donor (tib.: sbyin bdag) státuszának tudomásul vétele is. Bár egy tibeti thangkafestő nyugati értelemben véve „ismeretlennek" számít, mivel nem szignálja műveit, az adott közösség nagyon is számon tartja kilétét és művészi kvalitásait. Általában laikusok, ám sok esetben tantrikus beavatást (tib.: dbang bskur) is kaptak. Korántsem csekély fizetségük eredetileg „váltság" (tib. slu yon), azaz vallási felajánlás volt, s ha a kormányzat foglalkoztatta őket, akkor is jól voltak megfizetve.4 Helyenként arra is akad példa (leginkább a falképeknél), hogy egy felirat megemlíti a festő nevét, a festmény hátoldalára általánosságban azonban csak az ábrázolt istenségekkel kapcsolatos mantrák, a felszentelési „magszótagok" (tib.: sa bon), esetenként imák, illetve a felajánlási szövegben a vallási érdemeiket gyarapító megrendelők nevei kerülnek. Ez azt mutatja, hogy nemcsak a művész, hanem a donor szerepe is fontos a tibeti hagyományban. Egy kép megrendelése ugyanis nagymértékben összefügg az adott közösség életének eseményeivel (betegség, haláleset, saját vallási gyakorlat), vagy éppenséggel a jövőbeni boldogulást elősegítő, „érdemszerző" (tib.: bsod nams) cselekedetnek számít. De rendelhettek festményt a fizikai és mentális „akadályok eltávolítására" (tib.: bar chad sei ba) csakúgy, mint a hosszú és egészséges élet „szilárdságának" (tib.: zhabs brtan) elérésére. Éppen ezért fontos kapcsolat van a képen ábrázolt istenség és az elérni kívánt cél között.5 Ezeknek a feltételeknek kifogástalanul megfelel a „mosható" thangka is. A műanyagosított thangkán látható három alakot megjelenítő kép történeti személyiségeket ábrázol. A főalak a Tibetben legrégebbi buddhista rend, a nyingmák (tib.: rnying ma) által második Buddhaként (tib.: Sang rgyas gnyis pa) tisztelt, a hagyomány szerint a 8. században élt mágikus erejű térítő jógi, Guru Rinpócse (tib.: Gu ru rin po ehe), a „Drága Mester", ismertebb nevén Padmaszambhava (tib.: Pad ma 'byung gnas), a „Lótuszból született". A kis bajusszal és kecskeszakállal ábrázolt alak vadzsraülésben (tib.: rdo rje'i skyil krung) ül, vállához emelt jobb kezében, a haragvó istenségekre jellemző „félelmet keltő kéztartásban" (tib.: sdigs mdzub kyi 4 Ld. erről: Jackson-Jackson, 1994, 12-13. p. 5 Ld. erről: Jackson-Jackson, 1 994, 9-1 1. p. 85
