Pápai Emese (szerk.): Kép - Író. Almási Tibor és Belovitze Ferenc több évtizedes múzeumi munkássága tiszteletére (Győr, 2015)
Kelényi Béla: A "mosható thangka"
KÉP-ÍRÓ Ami az ajándékba kapott thangkát illeti, a fenti kívánalmaknak tökéletesen megfelel, ám mégis van egy lényeges különbség: az új idők szellemében ugyanis minden alkotórésze színtiszta műanyagból készült. Nemcsak az eredetileg vászonra festett képet nyomták a hajlékony, feltekerhető műanyag felületre, hanem a képet határoló két bordűrt, s az arannyal átszőtt selymet imitáló textilkeretet is. Ugyancsak műanyagból készültek a merevítő rudak, az alsó rúd végén a védőkupakok, valamint a thangkát borító porfüggönyök. Látván a mű nagy tételszámú legyárthatóságára utaló, minden tekintetben praktikus mivoltát, azonmód „mosható thangká"-nak (tib.: 'khru rung ba'i thang ka) neveztem el, először még csak arra gondolva, hogy a hordozó anyag tulajdonságainak következtében nemcsak jóval kevésbé sérülékeny hagyományos módszerrel készített rokonainál, hanem felülete rendkívül könnyen tisztán tartható. Amikor azután múzeumi szobámban kifüggesztettem a falra, s a művészi élmények iránt fogékony ismerőseim a csodájára jártak, kérdésként vetődött fel számomra, hogy az előállítás új módszerének milyen hatása lehet a tradíciókat messzemenően tiszteletben tartó tibeti világban, milyen folyamatokba avatkozik be, mit változtathat meg (és mit nem), s végül miért éppen ezt az ábrázolást választották a sokszorosítás tárgyául? A thangkafestészet egyike azoknak a hagyományos kifejezési formáknak, amelyek a mai tibeti — mind az anyaországi, mind pedig az emigrációban élő — kultúra identitását alapvetően meghatározzák.2 Nemcsak vallási háttere révén biztosítja a tibeti közösségek önazonosságának folyamatosságát, hanem anyagi értelemben is segít azokat fenntartani; egy jól megfestett thangka igen drága, hiszen egy ilyen kép létrehozása a festő részéről rendkívül sok időt és energiát, sőt, anyagi befektetést is követel. Noha a sokszorosítás következtében a kép ára bárki számára megfizethetővé válik, a hagyományos fázisok egyszerűen kimaradnak a kép készítésének folyamatából. A vászon vakkeretre feszítése után ugyanis a festmény létrehozása hat lépésből áll: az alapozás, a fő méretvonalak meghúzása után az ábrázolt alakok vázlatának megrajzolása a rögzített ikonometriai arányrendszer segítségével, az első festékrétegek, majd a tónusok felrakása, a körvonalak meghúzása (az arannyal megfestett körvonalak és díszítések külön alku tárgyát képezik), végül pedig az utolsó, befejező simítások.3 Esetünkben a gyártók egy már korábban megfestett mű másolatával, azaz műanyag alapon való reprodukálásával teljes mértékben kiküszöbölték ezeket a lépéseket. Maga a „másolat" (tib.: ngo bshusj egyáltalán nem jelent problémát a thangkafestő-hagyományban! Az ábrázolt alakokat — melyek elsajátítását évekig tartó 2 Ld. erről: Harris, /997, 160. p. 3 Ld. erről: Jackson-Jackson, 1994, 15. p. 84
