Pápai Emese (szerk.): Kép - Író. Almási Tibor és Belovitze Ferenc több évtizedes múzeumi munkássága tiszteletére (Győr, 2015)
Varga Attiláné Veronika: Dramatizált múzeum
KÉP-ÍRÓ zik a kényelmetlenség érzése, színházban nyomni kezdi hátunkat a zsöllye, múzeumban pedig nem bírunk már tovább állni, és keressük a teremőr székét. (Amúgy is milyen vendéglátók vagyunk, hogy nem kínáljuk hellyel vendégeinket?) Empátia Az érdeklődés felkeltésének első, legfontosabb feltétele az empátia. A beleélő készséget eredetileg az intenzív műélvezet állapotához kötötték: ennek során a szemlélő tudata mintegy egybeolvad a művel, figyelme teljesen arra irányul. A művészet érzelmi átélést, azonosulást kiváltó hatása már jóval korábban, Arisztotelész katarziselméletében megfogalmazódott: a dráma nézője átmenetileg más emberré válik, átéli a drámai hős érzelmeit, sorskérdéseinek feszültségét, s ennek eredményeképp oldódnak saját lelki feszültségei, indulatai. (Buda, 2006.) Az empátia szerepéről az oktatásban így ír Buda Béla: „Bár valamennyi tantárgy végső soron tudományból vagy tudományosan megalapozott társadalmi gyakorlatból származik, és az értelmi megismerés terméke — tehát a ráció, a logika érvényesül benne —, a tanulás során ez nem bontakozik még ki teljesen. Marad tere sok érzelmi és más, nem értelmi jellegű pszichológiai körülménynek is. A teljes logikai összefüggésrendszer kialakulása az oktatás végeredménye lenne, azonban az iskolai körülmények között általában ez ritkán történik meg... Csak a nagyon tehetséges vagy nagyon szorgalmas tanulók érik el a maximumot, ezek is gyakran képtelenek az önálló alkalmazásra; még gyakrabban pedig nem tudják személyiségükhöz, életükhöz kötni a tanultakat., így azok lassanként elhalványulnak, és a feledés homályába merülnek. Ezt nagyon sok példával lehetne alátámasztani: az iskolai nyelvtanítás... rossz hatásfokától kezdve... a matematika alkalmazásának nehézségéig felnőttkorban, vagy a történelmi adatok elfelejtéséig." (Buda, 2006. 214. p.) „Az empátiára különösen szükség van olyan oktatási területeken, ahol az oktatás célja nem ismeretek vagy logikai képességek kialakítása, hanem mozgásokat, cselekvési készségeket, esetleg művészi tevékenységet kell elsajátítani. (Buda, 2006. 215. p.) Ezeket szem előtt tartva felmerül a kérdés, hogyan bírhatjuk vallomásra a műtárgyakat? Melyek azok a módszerek, amelyek eljuttatják a diákokhoz a történelmi események üzenetét? Az általam ismertetett, kétféle múzeumpedagógiai program abban hasonlít, hogy a frontális tárlatvezetésekkel szakítva együttműködésre inspirálja a gyermekeket. Az első módszer a nem szakrendszerű kisgimnáziumi történelemtanítás múzeumunkban megvalósult programja, a másik a történeti tábor. A beleélés ebben az oktatási formában részlegesen valósul meg, ám a tábori formában már fő hangsúllyal van jelen, ez a tábor lényege. A beleélés az érdektelenség ellenszere. „A drámajátékokkal és a színjátékkal gazdagított pedagógiában három fő területen érvényesül a gyermekközpontú nevelés: 212
