Pápai Emese (szerk.): Kép - Író. Almási Tibor és Belovitze Ferenc több évtizedes múzeumi munkássága tiszteletére (Győr, 2015)
Vajda Alex Zoltán: Egy Zsolnay Júlia által tervezett váza restaurálása
VAJDA Alex Zoltán restaurátor keztetni. Ezt látszott igazolni az is, hogy a korábbi beavatkozásokat az ötveneshatvanas években végezhették el, akkor pedig a sellak általánosan elterjedt anyagnak számított a kerámia tárgyak ragasztásánál. Sajnos a restaurálás pontos időpontja nem ismert, és az elvégzett munkáról sem maradt fent dokumentáció, elképzelhető, hogy eredetileg sem készítettek ilyen jellegű leírást. A gyanta az idők folyamán elöregedett, megbámult, rideggé és törékennyé vált, ezáltal összetartó ereje is meggyengült. A ragasztóanyag azonosításához égetési próbát végeztem. A vizsgált anyag először megolvadt, majd sötét színű gömbbé zsugorodott össze és gyanta szagot árasztott. Ez természetes gyantára engedett következtetni. Egy vizsgálat eredményéből nem szabad végleges következtetést levonni, ezért a továbbiakban oldási próbákat is végeztem. Az észterek, az alkoholok, a ketonok és ezek keverékei oldják a sellakot. Etil-acetátban, etil-alkoholban és acetonban egyaránt oldódott a ragasztóminta. Ezekből a vizsgálati eredményekből arra a megállapításra jutottam, hogy a ragasztáshoz sellakot használtak. A kerámia anyagának elemző vizsgálatára a műhely technikai felszereltsége nem adott lehetőséget, de a váza szinte biztos, hogy porcelánfajanszból készült, jellegzetes elefántcsont színű a törésfelülete, valamint előállításának idejében a gyár már porcelánfajanszokat gyártott. Zsolnay Vilmos az 1878-as Párizsi Világkiállításon mutatta be a porcelánfajanszot, és ezért nem csak aranyéremmel tüntették ki, hanem megkapta a francia Becsületrendet is. A váza a töredékeiből maradéktalanul korábban sem volt összeállítható, sok heen apróbb pótlásokra szorult. (6-8. kép) 6. kép A pontatlan ragasztások és az elcsúszott töredékek sérült szélei, régi pótlásokká 5. kép Régi pótlások 201
