Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)

Perger Gyula: A vallásos élet és a népszokások tárgyai

A kisalföldi falvak temetői a 18. századig - Szent László törvényének értelmében - mindenütt a települések templomai mellett voltak. Sopron megyében számos koraközépkori eredetű fallal kerített temető maradt fenn. (Csatkai 1956) Az 1698-as egyházlátogatási jegyzőkönyvek még arról számolnak be, hogy - a török dúlások ellenére - a kónyi „Temető a templom körül van, sövénnyel bekerítve”. Markotabödögén „Д temető a kápolna körül van, nincs azonban körülkerítve, az állatok keresztül-kasul járják. ” Fehértón „A temetőt nem régen sövénnyel kerítették be.” Mindszenten ,A templom körül van a temető, kőfallal körülkerítve, nagyrészt ez is romos. A temetőkerítés bejárata fölött kőből épített kis torony látható, amelyben a harang is felfüggesztve van. A lakosok jelenleg is ide temetkeznek. Mégpedig a katolikusok a más vallásúakkal vegyesen használják a temetőt. ” Tápszentmiklóson ,A templom valaha temetővel volt körülvéve, ahogyan még most is világosan kitetszik a romokból.” A kajári „...temető a templom mellett van, de sem árokkal, sem kerítéssel nincs körülvéve, így csak nagy meredeksége akadályozza meg a marhákat, hogy ide be nem térjenek. A sírokat kereszt vagy más keresztény jelvény nem ékesíti. ” (Varga 1991) Bár az 1775-ös Helytartótanácsi rendelet értelmében ugyan a temetőhelyeket azontúl a település külterületén kellett kijelölni, a végrehajtása sok helyütt a 19. század közepéig elhúzódott.

A temető belső rendje, a sírok elhelyezkedése a faluközösség gazdasági-társadalmi rendjét tükrözi. A vegyes vallású településeken - a közös temetőben is -, elkülönítették a különböző felekezetek részét. A temetők fő helyein, a kápolna mellett, a temetőkereszt környékén, a bevezető út oldalán a módosabb gazdák és családtagjaik temetkeztek. A 17. század első felében a testálok többnyire „...a közönséges temető helyen” kívántak nyugodni. Az sem lehetett általános, hogy a házastársak egymásmellé temetkeztek. (Horváth 1994 b, 204-205) 1682-ben Farkas Ilona már úgy rendelkezik, hogy „... tisztességes eltemetése legyen azon sírban az hol Fekszik űduőzult hűttűős Uram. ” (Horváth 1997, 132) A már idézett testamentumokban is találkozunk olyan rendelkezésekkel, hogy a többnyire módosabb polgárok - az egyházra, társulatokra hagyományozok - kiköthették temetésük helyét, egy-egy kriptában, a kálváriánál, a templomban. (Horváth 1991, 19-20) A szigetközi Cikola és Kunsziget temetőiben az egykori nagycsalád szigorú társadalmi rendje tükröződik. Egy-egy nagycsalád tagjai igyekeztek egymás mellé temetkezni, lehetőleg a közös férfi ős, a családfő köré. A sírhant rendben tartása, díszítése, a hozzátartozók feladata. Gyakran körbe is kerítették a sírt vesszőfonattal, hántolt faágakkal, később kovácsoltvas kerítéssel. Temetőink képét a sírhantokra fejtől elhe-515