Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)

Perger Gyula: A vallásos élet és a népszokások tárgyai

szintén a zsebbe dugott piros pántlikával, zsebkendővel bátoríthatta. Ha egyértelmű volt a házassági szándék, akkor is így kellett eljárni, mert úgy illett, hogy a lány „kéresse magát”. (Timaffy 1980) (9.83.)

A Kisalföldön nem volt szokásban a hosszú jegyesség, a kézfogó és a házasság közti legrövidebb időt az egyház által előírt kötelező jelentkezés és kihirdetés határozta meg. A gazdálkodás ésszerűsége alapján a lakodalmak ideje télen, leginkább farsangi időszakban volt. Ennek emlékét őrzi, hogy Dunaremetén a januárt leánykérő hónapnak tekintették. Az „egyszerűbb” esküvőket hétköznap, vagy szombaton délben, a nagyobb lakodalmakat vasárnap, a litánia után tartották.

Az esküvőre, lakodalomra való előkészület fontos állomása volt a meghívás, hívogatás. A vőfényeket, koszorúslányokat és nyoszolyókat a fiatalok kérték fel. A többi vendéget általában a vőfélyek hívták meg verses hívogató szöveggel, ünnepélyes keretek között. Kalapjukat, kabátjuk mellrészét rozmaringgal díszítették. Néhol zsebükbe kivarrt szélű fehér selyem csárdászsebkendőt tettek ügy, hogy annak díszített sarka kilássék. A rozmaringot a 20. század elejétől levél alakú kartonpapírra erősített művirág-dísz váltotta fel. A vőfélyek igazi jelvénye a fehér pántlikával, virággal díszített bot volt. (12.38.)

12.37. Johannes Schonkl móringlevele. Petersdorf, (Pété/falva) 1780.

Tanai Csaba Taca felvétele SM.F.66.249

507