Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)
Balogh Jánosné Hováth Terézia: Az öltözködés és a viselet, mint népművészet
10.8. Sopron környéki magyarfiatalember, leány és asszony, valamint horvát asszony és fiatalember. Georg Scheth akvarelljei 1840, MNM. Történeti Képcsarnok. Т.9336, T.9335 A haj, amely testrész, de egyúttal öltözékelem is, a kívánt hatás érdekében a legkönnyebben alakítható. A női cicomán belül a fejviselet hordozta a legtöbb emberi-művészi mondanivalót. Akadtak olyan helységek, ahol a ruha teljesen a városi divatot követte, csupán a haj- és fejviselet volt parasztos, helyi megformálású. A felnőtt lányoknál a dús, hosszú haj volt kívánatos. A 20. század közepéig, a nők haját sohasem vágták rövidre, például Petőházán „minden lány sírba vitte a gyerekkori haját”. (Iváncsics 1956, 9) A tárgyalt időszakban a magyar és a horvát, de részben a német lányok is szinte mindenütt fedetlen fővel jártak - legalábbis templomba -, így teljes egészében mutogathatták hajukat, akár leeresztve, akár föltűzve viselték. A gyakorlati szempontokkal szemben is az volt az íratlan szabály, hogy a hajadonnak hajadonfőtt kell járnia. A 20. század első évtizedeiben Kapuvárott „aki jó égés séges vót, fejkötetlen ” dolgozott télen is, mondván, hogy fiatalnak nem illik fáznia. Szanyban „...akármennyire hordta a havat [a szél], soha senki a fejét be nem kötötte, míg lány volt. ” Nyalkán és Tápon sem köthetett a fejére kendőt a lány, ha misére ment. „Aki messzebb lakott, az fogott rá valamit, de a szentegyházban mindig levette. ” A német hagyományokat őrző, egész életében fejkötőt hordó Moson 382