Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)
Balogh Jánosné Hováth Terézia: Az öltözködés és a viselet, mint népművészet
1847, 37) Ezeken a vidékeken az ingatlanját tovább bővíteni nem tudó gazdag parasztság kultúrkincse lett a népviselet, amelynek legjellegzetesebb, legművészibb változata a templomba járó ruha. „Hogy kevesebb szükséget látnak a’ Soprony Vármegyei lakosok, mint sok egyéb Vármegyékben, bizonyítja az is, hogy csinosan járnak. A ’ felsőbb falukban vágynak ugyan nyomorúlt sorsú Németek és Horvátok is; a’ ruházatra nézve ezek legdísztelenebbek, a’ Répcze-mellékiek legczifrábbak.” (Kiss S. 1823, 64) 1828-ban ügy írtak az itteni horvátokról, mint akik a ruházkodással palástolják azt is, ha éheznek. (Prickler 1998, 10) Egy későbbi forrás szerint, a „...horvátok... szeretik ... ruházatban az élénk színeket és bizonyos tiszta jómódúságot nem lehet tőlük letagadni. Az asszonyok ... szívesen cicomázzák magukat.” (Wimmer 1840, 10-11) A javarészt szénakereskedésből élő mosoni németek cifra ruházkodásának már 1839-ben sem az önellátás az alapja. A „különös” öltözködésű heidebauer nők a gyapjúszoknya kivételével „Ruházatuk minden czikkjét pénzen veszik, még a’ fej érruha nemüeket is. ” (10.2.) Sok esetben éppen a mezőgazdaságból megélni nem tudó, szegényebb falvak alakítottak ki és tartották meg - elsősorban női - népviseletüket, hiszen a megélhetésükhöz szükséges, megkülönböztető értékű utazó-piacozó ruha tette ismertté kofáikat a nagyvárosokban. Rétfalu (Wiesen) és Fraknónádasd (Rohrbach bei Mattersburg) német lakóit ezért kaphatták már 1869-ben lencsevégre, és tulajdonképp reklámozták termékeiket a Vasárnapi Újságban, a „Nádasdi gyümölcsárus leányok” című kép kommentárjában: „Lehet, hogy e három nádasdi fiatal leány is, vasárnapi ruháiban, épen útra készül Becsbe az előre vasúton odaszállított... cseresznye után!”. (Kápolnai 1869 a-b) A tárgyalt térségben, ahogy keletkeztek, hasonló sorrendben jutottak el virágkorukig, majd múltak el a cifra viseletek, nagyjából a 20. század közepéig bezárólag. Éltetésükben és elmúlásukban sok más hatás mellett a méteráru- és rövidáru-kereskedelemnek is szerepe volt, bár erre nem minden külső szemlélő gondol. Amíg kapitalizálódó, illetve kapitalista körülmények között az anyagi érdekeltség ösztönözte a kereskedőket, hogy fokozottan alkalmazkodjanak a vásárlók igényeihez, ízléséhez, addig virágozhattak a helyi színezetű népviseletek. A második világháború után, miután államosították Magyarországon a kiskereskedelmet is, mindenütt el kellett fogadniuk a vevőknek az egységes kínálatot, ennek természetes folyománya lett a ruházkodás uniformizálódása. A viselet helyi stílusban díszített, népművészeti értékű egyes elemei közül a céhes kismesterek termékeiről szólva Domonkos Ottó korábbi, főként Sopron megyére vonatkozó publikációira, to375
