Grotte András: Győri ötvösség 1800-1872 - Győri művészettörténet 3. (Győr, 2002-2003)
Tanulmányok
Mesterré válás Győrben a 18-19. században A mesterremek, amely elkészítésének megkövetelése a céhes munka magas színvonalának biztosítéka volt, a céhek hanyatló korszakában a mesterré válás megnehezítésének egyik eszköze lett. Egyrészt a céh a remek feladásának megtagadásával, túl igényes munka kiadásával távol kívánta tartani a jelentkezőket, másrészt különböző engedményekkel - szélsőséges esetben a remeklés elengedésével vagy pénzbeli megváltásával - biztosítani igyekezett a céhes mesterek fiainak, illetve a benösült legényeknek a céhbe kerülését, melynek eredményeképpen egész ötvös dinasztiák alakultak ki. A városi hatóságok érdeke azonban azt kívánta - és ez egybeesett az országos, illetve a birodalmi érdekekkel is -, hogy minél több mester dolgozzon a városokban. Erre két eszközük volt: az autonómia korlátozása, és a remek kiírásának szabályozása. A céhek autonómiájának rovására 1729-ben bevezették a céhbiztosi intézményt. Ezzel a céhek elsődleges felügyeleti szerve a városi tanács lett. A céhek ügyei legalsó szinten a céhgyülés előtt intéződtek el, de a gyűlés határozatai csak akkor voltak érvényesek, ha a céhbiztos aláírta azokat. A legtöbb kérdésben a városi tanács volt illetékes, feljebbviteli fórum a Helytartótanács és a Kancellária lett. A remeklés alóli felmentés például kizárólag a felsőbb fórumok illetékessége alá esett (1). A városi hatóságok ezt az intézményt felhasználták a mesterré válás megkönnyítésére. Ezen kívül törekedtek arra, hogy a céhek igényes, ugyanakkor olcsó, könnyen pénzre fordítható remeket írjanak ki. Ezt kívánta meg az 1813-as általános Céhszabályok XXI. paragrafusa is (2). Az ötvösöknél már a XVIil. század közepétől megfigyelhető a hagyományos remekek helyett a kor ízlésének és szokásainak (öltözködési, étkezési szokások) megfelelőbb remekek feladása (3). Jól dokumentálható ez a pozsonyi ötvös céh irataiban fennmaradt adatokkal: 1769- ben briliánsokkal kirakott csokor (gyűrű helyett); 1778-ban ovális kávéskanna; 1781-ben aranyba foglalt kristály szelence; 1982-ben omamentumokkal és angyalfejekkel ékesített kehely; 1788-ban öt csésze öblösségü, kerek kávéskanna; 1803- ban kanna; 1812-ben kávéskanna; 1813-ban kehely, áttört mívű kosár; 1819-ben díszkanna; 1820-ban diadém gyanánt is használható díszfésű, nyaklánc és fülbevalók; 1823-ban briliáns fülbevalók, kávéskanna; 1830-ban, 1832-ben kávéskanna; 1838-ban ékköves diadém és karperec, stb. A XIX. század elején tehát teljesen szakítanak a régi hagyománnyal és a remekbe feladott tárgyakat esetről-esetre állapítják meg. Gyakran elengedik az aranyművesnek az ezüst remeket, azzal a kikötéssel, hogy ezüstből csak akkor dolgozhat, ha a remekét utólag bemutatja. Ez természetesen fordítva is előfordul (4). Sőt, 1809- ben, amikor J. Joppe kéri felvételét a céhbe, és kéri a remek kijelölését, azt választására bízzák azzal, hogy olyan tárgyat készítsen, mely kelendő és könnyen eladható (5). A pesti céhnél az ezüstműveseknek egy kelyhet, az aranyműveseknek általában egy bumót szelencét kellett készíteni remeklésül (6). I. 7
