Mészáros Júlia, N.: Győri ötvösség 1700-1800 - Győri művészettörténet 2. (Győr, 2001)

A győri ötvös céh szervezete és szabályzata

zott nemesfémmel, amit a magisztrátus az ötvösök tiltakozása nyomán elítélt, de a királyi helytartótanács elnézett sőt külföldi származású mester esetében hivatalosan is támogatott. így pl. Reszler volt legényének, Ignatz Liebelnek 1750. december 14-én engedélyt adott, hogy arannyal és ezüsttel is dolgozhasson. Ezt nem sokkal korábban a magisztrátus megtiltotta neki (GYVL Prot. 1748-1752. föl. 383-384. Nr. 473.). A döntés indoklásaként a helytartótanács arra hivatkozott, hogy „a legtöbb külföldi, más tartományokban élő, hasonló mesterember esetében is bevett szokás ez” (GYVL Prot. 1748-1752. föl. 414-415. Nr. 511.). Reszler tevékenysége ellen az ötvös céh 1731-től kezdve gyakran emelt panaszt a városnál. Mint kiderült, joggal. Egyszer hamis augsburgi jegyet ütött 8 latos kanalakra, amiért eleve el kellett volna tiltani őt a mesterségétől (lásd Andreas Rath főcéhmester és helyettese. Johann Peter Nidennayr alcéhmester győri magisztrátushoz írott szakértői levele (mgt. Budapest. Kiállítva: XJM, Győr, 1993. Grotte András kutatása), ehelyett tovább dolgozhatott, sőt 1733-ban ismét ezüst munkákat készített. Ezúttal a magisztrátus pénzbírságra bűntette és beígérte, amennyiben nem hagy fel a nemesfémmel való míveléssel, „az varos közűi ki tíítatni fogh” (GYVL Prot. 1732-1736. föl. 195. Nr. 183., [1733. jún. 30.]). A kardművestől csak 1750-ben szabadultak meg az ötvösök, amikor aranypénzt hamisított, s mivel kiderült, előbb a jezsuitákhoz menekült, majd megszökött a városból (GYVL Prot. 1748-1752. föl. 331-332. Nr. 415., föl. 333-334. Nr. 418., föl. 361- 362. Nr. 445., föl. 379-380. Nr. 466.. föl. 424-425. Nr. 529. és föl. 442- 443. Nr. 544.). Az eset nyomán az ötvösök kikérték a budai ötvösök véleményét (mgt. Budapest, bemutatva: XJM Győr, 1993), majd folyamodványt adtak be a városhoz, amelyben kérték, hogy az újonnan befogadott kardműveseket (értsd: a Liebl-testvérek és Johann Michael Reszler) tiltsák el az aranyműves tevékenységtől (GYVL Prot. uo. föl. 383-384. Nr. 473.). Hasonló hamisságot tártak fel az ötvösök 1759-ben, amikor Georgius Glanzer (Planzer?) pozsonyi ötvös aranyozott rézgyűrűbe foglalt követ adott el egy helybeli üvegesnek, aranygyűrűként. A gyűrűt a magisztrátus lefoglaltatta, de az ötvöst a Pozsony-váraljai magisztrátus igazoló levele után elengedte (GYVL Prot. Ord. Liber 8. föl. 116. Nr. 248-249.).

20 évvel később Michael Döller sárgarézműves kontárkodása váltott ki ellenérzést az ötvösökből. Michael Döller az 1770-es években ezüst gombokat, sőt 6 pár ezüst késnyelet készített és 13 latos próbát tett rájuk, holott azok csak 11, illetve 4 és 5 latosak voltak, de ezen kívül is rend-szeresen használt ezüstöt. A városi magisztrátus az ötvösök folyamodványára, amelyben a császári és királyi kiváltságok 8., 14. és 15. cikkelyére hivatkozva bebizonyították, hogy' a rézművesek egyáltalán nem használhatnak még kisebb munkákhoz sem nemesfémeket, vagyonelkobzás terhe mellett megtütotta a rézműveseknek, hogy a jövőben bárminemű arany vagy ezüstmunkát végezzenek (GYVL Prot. Ord. Liber 13. föl. 563-564. Nr.