Bíró Szilvia - Molnár Attila: Fogadó a határon. Római kori útállomás Gönyün - A Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Kiállításvezetője 4. (Győr, 2009)

Bíró Szilvia: Fogadó a határon

я *------ Egyelőre a Katafa mellett feltárt állomás sorolható ebbe a kategóriába: a Borostyánkőik mellett elhelyezkedő állomás a Rábán való átkelést felügyelte. Az épületből kevés maradt meg, ezek alapján vályogfalas, U-alakú épület feltételezhető, amelynek hátsó részén nyitott udvar állhatott. A kerítőárkon belül azonban sáncmaradványokat figyeltek meg, azaz ezt az állomást védelmi létesítménnyel is ellátták, noha a Borostyánkőm mentén, azaz a provincia belsejében található. t—t, A gönyűihez hasonlóan а II, esetleg III. századra keltezhető. Beneficiarius-állomást Pannóniából egyelőre csak néhányat ismerünk feltárásból, bár a feliratos kőanyag alapján számos helyen feltételezhető, régészetileg azonban még nem sikerült őket azonosítani. Gönyűn az állandó katonai felügyelet az előkerült leletek alapján egyértelműen nem bizonyítható, noha az építkezésben egyértelműen részt vettek. Ugyanakkor - hasonlóan a kiserődökhöz — az épület struktúrája és a védelmi funkció nemléte miatt ez a meghatározás is kérdéseket vet fel. Útállomás? Pannonia belső területén több útállomás került már feltárásra. Legtöbbjük a provincia belsejében került elő. Alaprajzilag leginkább a Sorokpolány mellett előkerült állomás hozható a gönyűivel párhuzamba, ahol a bejáratnál szintén 4 helyiség található, az épület hátsó részét pedig egy hatalmas udvar foglalja el. A Borostyánkőét mellett elhelyezkedő útállomás — a gönyűihez hasonlóan — а II. századra keltezhető. Eszaknyugat-Pannonia területén feltárt Sárvár-Végh Malom és Sárvár-Vár lelőhelyek a Savaria—Arrabona út mellett találhatók, a Borostyánkőét mentén pedig St. Margarethenből ismerünk hasonló épületet. 52

Next

/
Oldalképek
Tartalom