Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak Győri ezredévi naptára az 1898-ös évre. Győr, 1897.
Századok alkonyán. (Husz esztendő czimű 460 oldalú munkájából.) Szálljon az égig, zendüljön az ének! Napja lehunytán hosszú ezerévnek. Zengje a róna, orma a hegyeknek Hálaimáját a magyar nemzetnek. Hadd legyen a dal ezerév visszhangja, Búnak, örömnek hirdető harangja ; Búnak, örömnek nyíljék szóra szája : Érezze újra magyarok hazája. Harsogjon a harcz harsány riadója. Lengjen a szélben Árpád lobogója ; S győztes csatáknak áldomását ülve, Búgjon a síkon Lehel hadi kürtje. Hol annyi hősnek vérzenie kellett : Sírjon az ének Sajó vize mellett ; S hol sírt az ármány egy nemzetnek ásott : Öntözze könynyel Világosi, Mohácsot S vészbe, vibarba, ím most is a régi, Élnek erőben Árpád ivadéki, Dörghet az ágyú, harczok riadója, Hadúr a magyart megvédi, megóvja. Szálljon az égig, zendűljön az ének ! Napja lehunytán hosszú ezerévnek. „Isten, ki által hazát nyert e nemzet, Engedd megérnünk a második ezrei ! a Balogh István. Három probléma. Mercur fiai odalenn a Zala völgyében önképzésükkel karöltve, vigasságra invitálják Egerszeg és vidéke publikumát a Népkonyha. Karácsonyfa-és a Kenyér-gyesület javára és a „Nemes Sziv" szerkesztősége a három humánus intézményre való tekintettel három fogas kérdést tesz elénk, hogy gondolkodjanak fölötte azok, a kik gondolkozni szeretnek és a kik irópennát forgatnak a kezükben. A téma immár megvagyon. Lássunk a megírásához. Go'dolkodom, egyre, gondolkodom . . . Szemem pillantása végigcsuszik az invitáló lap három utolsó során, ezeken a szép „mágnás-betük"-ön. Olvasom az első sort azután a másodikat ; csak visszaugrom ismét az elsőre, hogy legott a leányainkra gondoljak, a kinek ab ovo nemes szivük van, a kik mulatni is ezeretnek, ámbátor mi nem is neveljük őket a mulatságra . . . A tipográfusok mágnás-betüi pedig mit kérdeznek ? mOGYAI UEVELJÜK. E.EÁEÍYAIWKAT ? Az Anatómia a Szociológia és a Pedagógia kél birokra egymással. Mind a három felém vigyorog, mindegyik ingergedik, incselkedik velem, azt súgva a fülembe: „No kópé, most ugyan rajt' vesztettél ! u Kár lesz igy foghegyről beszélni velünk, mert majd a szemetek közé nézünk. Jertek csak, jertek ! Te incselkedel legjobban Anatómia, mert azt hajtod, hogy tiéd a sziv. Igaz. A tied ez az izmos, húsos tömlő, tele erekkel, pitvarokkal, kamarákkal és billentyűkkel, de még sem tudsz megbirkózni vele ; nem adod nyitját bámulatos működésének, hanem a Fiziológiát hivod segítségül és —- ott állunk a sejtések világában. Ismerjük a sziv organikus munkáját és miként puszta sejtelemmel az agy sejtjeibe helyezzük gondolkozásunk világát, neked tulajdonítjuk a szeretetet és szerelmet, a legnemesebb érzelmeket, melyek halandónak adattak vala , . .
