Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak Győri Milleniumi naptára az 1896-os évre. Győr, 1895.

— Ha nem is törődött más egyébbe], hiszen azok a szomorú idők rég elmultak, csak elmondhatja, hogy mit látott a szitán át. — Bizon nem volt ott minden oly rózsás, mint a mely szinben az újságok föstötték. — S igy nem is lehetett ott sohse talaja a „Gesammt-Monarchie" eszméjének* — Dehogy nem, dehogy nem ! csak másként kellett volna a gyeplüt kezelni. — Hogy, hogy? — Szerencsétlen gondolat volt, az örökös tartományok minden éhes és impracticus emberét oda küldeni a magyar nép nyakára; ezek csak nem kedveltethették meg az összállam eszméjét. — Bocsánat, küldtek ide mást is, nemcsak éhes és impracticus embereket. — Persze, volt sok becsületes és kötelességtudó is. — Természetesen, de nem azt akartam mondani. Nézzük csak Haynaut, azt a bresciai hyenát. Hallott-e valamit erről az emberről? — C'est la guerre ! Hallottam, hogy Londonban elpáholták ; de a részleteket nem ismerem. •— Nos akkor szolgálok én részletekkel : Maderspach Ferencz a szabadságharcz előtt császári őrnagy volt, a szabadságharcz alatt pedig, mint honvédezredes szolgált és halált megvető vitézségével a „fehértemplomi hős" nevet kivivta. Mikor Maderspach a pancsovai c-atában elesett, megparancsolta Haynau, hogy az eltemetettnek holttestét ássák ki és akaszszák föl. Amint szerencsétlen özvegye e borzadályos cselekményről értesült, megtébolyodott. Hugó Victor „Napoleon le petit" czimü művében meghatóan ecsetelte e család viszontagságait. E müvet a londoni sörfőzök is olvasták, s mikor Haynau 1850. szeptember havában Londonban járt, a sörfőzök derekasan elpáholták. Ez elpáholás egész menete le van irva, a „The illustrated London Ne\vs"-ban. (No. 446— vol XVII.) For the week ending Saturday, September 14. 1850. (Sixpence), Következő tartalmú 3 képpel: 1. The coalcellar at the „George Bankside. 2. The bed-room in which Marshal Haynau was concealed. 3. Escale of Marshal Haynau in the police-Galley. — Ezt az embert is csak azok küldhették oda, a kik az éhes sáskahadat. Biztos vagyok felöle, hogy jólelkű császárunk nem tudott a kegyetlenségeiről semmit — Én is ugy hiszem, hanem annál többet tudott róla a camarilla. Az Önök császárja a mi királyunk, ki megkoronáztatása óta hazánk törvényeinek tiszteletében a legjobb példával jár elül, a miért is rajongó szeretettel Jegalkotmányosabb királyunknak nevezzük. Sőt királynénk sem volt még, kit a magyar nemzet oly imádattal, mint Erzsébetet, szeretett és nagyrabecsült volna. A főszámtanácsos nem válaszolt semmit, ezentúl hallgatag maradt s észrevehetöleg azt is megbánta, a mi e beszélgetés folyamán a szájából kiröppent. „A múltra és jelenre gondolva, avval fejezem be e sorokat, hogy voltak, vannak, söt lesznek is sokan, kik két kézzel könyörögtek és könyörögnek felhőtlen égből szakadó záporért. Ilyen az emberi gyarlóság, rájuk nehezedik a tévedés ónsulya : az emberi fizikum és értelem tökéletlenségének végzete." (Folytatás mához egy évre.) A herczegprimás a magyar nőkről. A nógrádmegyei nőegylet tagjai Dégenfeld grófnénak, a főispán nejének vezetése alatt tisztelegtek a herczegprimásnál. A grófné rövid üdvözlésére a herczegprimás egész hazánk hölgyközönsége figyelmére érdemes következő szavakkal válaszolt: Midőn nagyságtok becses figyelmét megköszönném, önkénytelenül visszaemlékszem gyermekkoromra és áldom a kezet, mely engem gondozott, hallani vélem az ajkakat, amelyek imádkozni tanitoltak, érzem azon sziv lüktetését,