Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. Emlékkönyv Győr szabad és királyi rangra emelésének kétszázadik évfordulója alkalmával. 1943.

TANULMÁNYOK - Nagy Gyula: Egy útitárs emlékei

Lajos csok a proletárdiktatúra bukása napján, aug. 2-án d. u. fél 2 órakor szabadult meg a vörösek fogságából, miután végigszenvedte Szamuely utolsó éjszakai vértörvényszékét és a halálfélelem két és fél napos gyötrelmét testvéreivel és egyedül maradt édesanyjával együtt. A proletárdiktatúra megbukott. Harsányi azonnal visszakapta a Dunántúli Hírlapot. Bihar Jenő a lap átvételére küldött polgári bizottságnak, amelyben Harsányi is résztvett, nem adta át a lapot és karhatalmat kellett igénybe venni. Bihar Jenőt letartóztatták. Bizonyára impulziv természete miatt összeütközésbe került a karhatalommal. Mikor Harsányi értesült arról a kemény sorsról, mely megtévedt ellenfelét érte, közbenjárt érte. Lehivatta a fogházigazgató irodájába. Arcán zúzódásokat látott. Beszélt vele. Vigasztalta, de meg is intette árulásáért és emlékeztette arra a különbségre, amely Bihar személyi bosszúja és a közt a látogatás közt van, amellyel Harsányi őt elesettségében vigasztalja és segíti. A proletárdiktatúra után a Dunántúli Hirlap, mint napilap indult el újra. Az idők engem igazoltak. Én a lapnak állandó főmunkatársa lettem Harsányi mellett mindaddig, míg ő 1920. július 5-én kiment Rábapatonára, az akkor mindenki által anyriyira áhított falura. Akkor a laptulajdonos ismét engem bizott meg a szerkesztéssel és vezettem a lapot, írtam az Őrszemeket Harsányi szellemében mindaddig, míg magam is bele nem fáradtam az egy világháborún, egy forradalmon és egy nemzeti ébredésen át 1914. febr. 1. óta folytatott magasfeszültségű szellemi munkában és magam is kijöttem (1923. nov.) vissza az áldott magyar földhöz és a drága magyar néphez. Harsányi Lajos és csekélységem élete körülbelül 1909-óta, a Nagyasszonyunk éveitől 1924-ig egybefonódott Győr katolikus közvéleményének formálásában. Ez idő alatt Harsányi 12, majd 8 és végül 11, Összesen 31 hónapon át háromizben volt a Dunántúli Hirlap felelős szerkesztője, én pedig a napilapalapítástól 53, majd Harsányi falura költözése után 41 hónapig. A lapnak azonban tulajdonképen megszakítás nélkül főmunkatársai voltunk. Harsányi megmaradt a közélet finom kritikusának, én pozitív szervező és agitatív munkára is elszántam magamat, propaganda elnöke lettem a városi és megyei ker. szoc. pártnak, agitátorképző kurzusokat tartottam, embereimmel mindig eldöntöttem, ki legyen a városi és megyei kerületek képviselője. Szakszervezeteket szerveztem kitűnően képzett munkatársaimmal. Mint Harsányi, én is csak a háttérből irányítottuk képzett embereink útján a különböző csoportokat. Tény az, hogy magunknak nem szereztünk se mandátumot, se címeket, de másokat felemeltünk. Nemcsak kortesek, de jelöltek beszédeit is mi csináltuk. Volt egy megyei képviselő, aki őszintén megmondta: Ez a győzelem nem az enyém, hanem Nagy Gyula és a Dunántúli Hirlap győzelme.