Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. Emlékkönyv Győr szabad és királyi rangra emelésének kétszázadik évfordulója alkalmával. 1943.

TANULMÁNYOK - Nagy Gyula: Egy útitárs emlékei

Harsányi Lajos emelte a Dunántúli Hírlapot olyan népsze­rűségre, hogy nekem könnyű dolog volt a folytatás. Mi a Dunán­túli Hírlappal és agitációnkkal Győr városában és a vármegyé­ben is olyan erős keresztény szociális közvéleményt teremtet­tünk, amilyen alig volt másutt az országban. Régi liberális urak kénytelenek voltak csatlakozni. Mi a megyében nem a könnyebb úton, földmíves és kisgazda zászló alatt hoztuk be képviselő­jelöltjeinket, hanem kisgazdajelöltet ker. szoc. zászlóval. Mikor már 10—15 éve künn voltunk a falun, az epigonok belőlünk éltek, az általam képzett titkárok kisérték útjaikon a képviselő­jelölteket. Azóta 20 év és sok minden elmúlt. A D. H. is elsor­vadt. De abból a közvéleményből még van valami, amelyről Harsányjvai elmondhatjuk: cuius pars magna fui. Én a kezdő költő felőrlődtem a politikai és szociális agitá­cióban. Engem felszívott a hirlapírás és a nemzeti ébredés szoci­ális fehérizzása. Letettem a lantot. Csak a Grállegendát, ifjúkori álmomat dolgoztam fel, de a szépirodalomról lekésettnek érez­tem magamat akkor, mikor felkeltem a szerkesztőségi íróasztal mellől. Harsányi szerencsésen átmentette magát, átmentette a kitűnő írót, megmaradt költőnek és remeklő prózaírónak. Neki nem ártott a szerkesztőségi munka, csak használt, mert roppant élettapasztalatra tett szert abban a kis szerkesztőségi szobában, ahová a világháború utolsó esztendejének, majd a forradalmi összeomlásnak minden jajszava, az emberi gazság és visszaélé­sek hire olyan elevenséggel futottak össze. Ott a külvárosi sze­gényasszony is az élet mélységeit tárta fel, meg kisgeszéni Szabó István, vagy Darányi Kálmán főispán is, aki elénk rakta azokat az aktákat, amelyeket addig nem akart a fegyelmi bíró­ság elé tárni, míg a közvélemény képviselője, a sajtó elégtételt nem követelt. Mily nehéz volt akkor hallatszani annak, aki természeténél fogva halk volt, mikor mindenki rikoltozott! Mily nehéz volt akkor mértéket tartani, mikor mindenki azt kiabálta a vérbosz­szútól égve: Mire várunk még? Milyen nehéz volt antiszemitá­nak, mégis kereszténynek lenni akkor, mikor sokan, legalább is szájjal, fejeket hajigáltak! Mily nehéz volt akkor a vezetést kézben tartani, mikor a keresztény kurzus hajrázói járhatatlan utakat mutattak a tömegnek. Harsányi ebben az okos mérsék­letben a jobbra és balra is bátor szókimondásban mester volt. Nekem is sokaknak mesterünk lett. A hatvanéves jubiláns költőnek nem a tündöklés napjai voltak ezek. De át kellett mennie ezen a purgatóriumon, hogy azzá lehessen, aki: Annyi életnek szelíd manuduktora a mennyei paradicsomkert felé. Bágyogszovát, 1943 aug. 14.

Next

/
Oldalképek
Tartalom