Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. Emlékkönyv Győr szabad és királyi rangra emelésének kétszázadik évfordulója alkalmával. 1943.

TANULMÁNYOK - Dr. Bánhegyi Jób: Harsányi Lajos lírájának esztétikai értéke

f Egyház csodálatos liturgiájában, csak fel kellett a költészet számára fedeznie és egyéni átéléssel és leleménnyel felhasználnia, újítása mégis szinte ugyanolyan forradalmi jellegűnek tűnt fel a hagyományos témákat és formakészletet unalomig váltogató hazai katolikus lírával szemben, mint Ady költői forradalma. Hogy milyen érzéketlen volt a közönség és a kritika jórésze a merész stílusújítás iránt, annak legsajnálatosabb bizonyítéka Harsányi legközelebbi művének a Hagia Sophiának sorsa. A magyar vallásos költészetnek ez a legnagyobb koncepciójú terméke harminc évvel ezelőtt 1913-ban jelent meg először és az irodalmi köztudatban még ma sem foglalta el azt a méltó helyet, amely fenséges tartalmával és formai szépségével egyaránt megilleti. Költőnk hírnevét mégis csak ezek a művek alapozták meg és méltán. Egy olyan élményterületnek szerzett ismét polgárjogot a magyar költészetben, amely a racionalista, liberális, anyagelvű tizenkilencedik és huszadik század irodalmában nálunk is háttérbe szorult. Élet és művészet egymásból fakad és ahol nincs lelki, kegyelmi élet, ahol hiányzik a természetfeletti erők hite, ott nem teremhet vallásos líra. Az a katolikus renaissance, amelyet Prohászkának és néhány apostoli lelkű kortársának küldetéses buzgósága teremtett meg a magyar életben, a költészet terén Harsányi Lajos nagystílű kezdeményezésével bontakozott ki és termelt korszerű és maradandó gyümölcsöket. Vallásos lírájának újszerűsége abban van, hogy az embernek és papnak Istenhez való viszonyát, a lét szuverén urának kijáró hódolatot, tőle való feltétlen függést, az alázat magatartását, a bűntudat sajgó fájdalmát, a vezeklés és engesztelés indítékait, az Istennel való közösség ujjongó örömét, a hála és dicséret érzéseit megindító bensőséggel, gyermeki bizalommal és közvetlenséggel zengi el. A modern ember individualista, zárkózott és differenciált lelkisége megtermékenyülhetett ettől a szuggesztív vallásos élménytől, amelynek tartalma, indítékai, mozdulatai ismeretlenek voltak előtte. És megigézhette ámuló tekintetét a hét szentség misztériuma, ahogy a Hagia Sophia bűvös látomásain keresztül megismerte, sőt érzékelte az isteni kegyelem működését az emberi élet minden mozzanatában, a bölcsőtől a koporsóig, és az Isten szemével, „sub specie aeternitatis" szemlélhette az érzékelhető és érzékfeletti világ rejtett összefüggéseit. A katolikus pap hivatásának szépségét, a kegyelem rendjében való fenséges szerepét nemcsak nálunk, de a világirodalomban sem énekelték meg úgy, amint Harsányi ebben a Dante Divina komoediával szellemi és művészi tekintetben rokon költeményében megörökítette. Ugyanebbe az élménykörbe tartozik Harsányi De profundisa (1927), amely versformájában is Dante terzináit újítja fel és ebben a stílszerű, patinás ötvözetű versalakban énekli meg az ember sorsát a halál után, a lélek találkozását a sátánnal és az őrzőangyallal, az ég és pokol viaskodását. A sátán a hét főbűn