Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. Emlékkönyv Győr szabad és királyi rangra emelésének kétszázadik évfordulója alkalmával. 1943.

TANULMÁNYOK - Dr. Erdélyi László: Vádak Szent István és Hartvik ellen

táskor a szentistváni koronából szent ereklye lett, a zománcos apostolképekből csak nyolc fért rá a két fél kereszt abroncsra, s ezek összekötő központjába akkor került a régibb világbiró, trónoló Krisztus kép a fej tetejére, mert a fej köré simuló Dukasz korona szebb Krisztus-képe foglalta a homlokon az elsőséget, a szembetűnőbb helyet. Egy nehézség van: az hogy a keresztabroncsok kissé hajlottak s az apostolképek zománca talán nem engedelmeskedett volna az utólagos görbítésnek. Én ötvös-körből hallottam, hogy ügyes ötvös ezt el tudja érni s a bizánci ötvösök III. Béla királynál szükség nélkül is remekelhettek ily eljárással. A két keresztabroncs nem annyira hajlott, mint tört ívet mutat s a hajlás a képek keretében mutatkozik egy kevéssé. 3. A két nagy Szent István-legenda összehasonlításából meríti Tóth Zoltán a bizonyítékok harmadik csoportját (81—99. 1.). „Hazai forrásanyagból csak Salamon egberti koronázása rendje felől tudunk bizonyosat", írja Tóth Zoltán (! 79. 1.;. Szent István koronázásának rendjét Hartvik szerint Astricus a pápától hozta, amire T. Z. megjegyzi, hogy Hartvik nem tudta, hogy a Szentszék ilyesmikkel nem foglalkozott (81. 1.). De mivel Hartvik Astricust Anastasius-szal is azonosítja, s mivel Anastasius szlavóniai, horvát tengerparti szentmáriai apátot a lengyel történetírók lengyelországi apátnak vélik s azonosítják Astricussal és Anasztasius pannonhalmi szentmártoni apáttal, ebből a zűrzavarból Tóth Zoltán sem tud kitalálni, (91. 1.), pedig kitalálhatott volna, ha egy kissé körülnéz (Pannonhalmi Rendtörténet I. köt. 44—55, Erdélyi Ötven historikus 67, 68. 1.). A pécsváradi Anastasius a Szent Gellért legendában költött alak a pannonhalmi Anastasius mintájára. A sziavon szentmáriai apát jelen volt ugyan 1001 április 4-én Ravennában III. Ottó zsinatán, de neki a magyar Szent korona kéréséhez semmi köze sem volt. (T. Z. 39, 40, 91. 1.) A Nagyobb legenda azt mondja, hogy István király fiúi tanúságot tett a koronázáskor vagy utána Krisztus békéje felől, „suhscriptone federis posteris retiquit", szövetség aláírásával hagyott rendelkezést utódainak, főleg törvényeiben. Itt keresi T. Z. a hármas egberti koronázó ígéretet. Ugyanazon Nagyobb legenda szerint megérkezvén az apostoli áldást hozó levelek, megtörténik a püspökök, papság, ispánok és nép felkiáltása közt István király felkenése és megkoronázása a királyi méltóság diadémjával, „diademate regalis dignitatis. Post acceptum imperial is excellentiae signum ..." (83.). Hartvik az apostoli áldás mögé, a litteris és allatis közé betoldotta a „cum corona et eruce simul" szavakat, s az imperialis jelzőt regalisra változtatta, nem gondolva arra, hogy a királyi korona egyúttal a császári excellencia signuma — írja T. Z. (85.). Kifogásolja a pápa azon szavát, hogy István apostol, mert hát ezt csak az utódok tudhatták. De vájjon nem tudhatta és