Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. 13. évfolyam, 1942.

TANULMÁNYOK - Lám Frigyes: Győr a magyar regény- és novellairodalomban I.

Borbálával egybekelni, bigámiával vádolja a katonai parancsnokság előtt, amikor ez éppen a házasságkötés iránti kérelmét tárgyalja. A hadnagy egy rossz nőt kerít elő, aki esküt tesz arra, hogy törvényes felesége a katonának, Mivel Weingassner állhatatosan tagad, a mazmorrába akarják vinni, a híres győri kínzókamarába, hogy alávessék a torturának. De Weingassner útközben megszökik, beszalad a jezsuiták rendházába és menedéket kér. A jezsuiták megadják neki az azilumjogot. Most a katonaság parancsnoka: Preuer felszólítja a Jézus-Társaság győri kollégiumát, adja ki azonnal a delinquenst. A derék szerzetesek megtagadják, nem adják ki a szökevényt. Erre a hadsereg blokád alá veti a rendházat. Lélek az ajtón se be, se ki! — mondja Preuer és ki akarja éheztetni a gonosz pátereket. — Weingassnert a jezsuiták megszeretik, mert látják, hogy becsületes és üldözött, ártatlan ember. Eljön az Ür napja. A jezsuiták körmenetet rendeznek. Mordax páter, a rektor viszi a szentséget. Mögötte megy ministránsnak öltözve Weingassner, még pedig Zinzendorf bíboros-püspök egyenes parancsára. Amikor Püchinger hadnagy emberei látják, el akarják fogni; nagy dulakodás támad és megesik a szörnyű szentségtörés, amelynek hírét egész Európába szétviszik az akkori újságok, „Neue Zeytung"-ok. A tisztek vetettek véget a botránynak. Kiengesztelték a sérelmet. A haditörvényszék halálra ítélte Weingassnert többszöri dezertálása miatt, de a király átváltoztatta összbüntetését egy évi fogságra, sőt azt is elengedte, mert szegény Weingassner a halálos ítélet kihirdetésénél nagy izgatottságában szélütést kapott. Meggyógyult és elvette Borbálát. Tarczai sűrűn említi a régi Győr utcáit és tereit, de aki nem volt Győrött, nem tudja ezek alapján elképzelni a régi várost. Ódon hangulat csap meg az olvasásnál, de ez nem speciálisan győri; az elbeszélés lehetne éppúgy soproni vagy selmeci história is. A meséje érdekes, sok helyen vázlatszerű, nem eléggé megokolt. De még így is, talán a legkerekebb és legsikerültebb novellája Tarczainak. (Lásd: Werger Márton: Tarczai György. Divald Kornél. Bölcsészetdoktori értekezés. 1937. A győri esetről 28., 43. és 55. lapon.) Werger szerint ez az elbeszélés érdekesebb és színesebb, mint a kötet többi négy novellája. Tarczai Györggyel körülbelül egy színvonalon mozog Zoltán Vilmos szép elbeszélése: A toronyóra. Ebben Zoltán Vilmos, a nagyon tehetséges műfordító és botanikus, megörökítette győri tartózkodását. Zoltán Vilmos szül. 1869-ben Pécsett, jogász volt szülővárosában. 1893-ban Győrbe jött mint újságíró, majd szerkesztője lett a „Győri Közlöny"-nek. 1894-ben Győr megye főlevéltárnoka lett. Szerkesztette a Grósz-testvérek által kiadott „Egyetemes Könyvtárt", amely olcsón terjesztette a legelőkelőbb és legjobb hazai és külföldi irodalmat a Reclam-féle Universal-Bibliothek mintájára. Lippay Géza főispán idejében 1908-ban lemondott levéltárnoki állásáról és Pestre költözködött. Tanulmányokat írt. Igen sok szép verset és műfordítást adott közre. Kedvenc stúdiuma a botanika volt. Lampel Ró-