Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. 13. évfolyam, 1942.
TANULMÁNYOK - Jenei Ferenc: A legnagyobb magyar és Győr
az új ezernyolcszázhatvanadik esztendőt. A Győri Közlöny újévi száma így elmélkedik: „Sűrű fátyol fedi még ez évet előlünk: csak Isten tudja, üdvöt, avagy kárhozatot rejt-e méhében: de ha félretesszük a tunyaságot, szükkeblűséget, önzést, s felhasználni igyekszünk azon eszközöket, melyek fő tényezői hazánk boldogságának s ekkép bizva nem egyedül Istenben, de leginkább önerőnkben, úgy ez évtől nemcsak, hogy nincs okunk félni, de sőt remélhetjük, hogy az hazánkra s nemzetünkre az üdv és áldás éve leend." A tavaszi bizakodásnak ezt a lendületét dermesztette meg 1860 április 8-án a hir: gróf Széchenyi István meghalt! A Győri Közlöny keservesen jajdul fel: „Nagy csapás, kipótolhatatlan veszteség érte e hazát. Míg a keresztény világ a feltámadás ünnepét ülte, míg a hit tana szerint lelki szemeivel egy szebb jövőn merengett, addig Magyarország egéről egy ragyogó csillag tünt le, mely egykor bevilágítá fényével az ország határait, hogy látná a nemzet, melyik út az, melyen haladnia kell, ha naggyá akar lenni." Április 15-én a Győri Közlöny hasábjain Beöthy Károly javasolja, öltsön a város egyhavi gyászt és festessék meg a város tanácsterme számára Széchenyi arcképét, a Főteret pedig nevezzék el Széchenyi-térnek. A hivatalos város nem állhatott a gyászolók élére. A Széchenyire emlékezés akkor hitvallás volt, magyarságunk és nemzetünk boldogabb jövőjébe vetett hitünk megvallása, s erről az abszolutizmus szomorú korszakában hitet tenni nem szabadott. A városháza erkélyére kitűzött gyászlobogót leparancsolta és a Széchenyi gyászistentiszteletek rendezőit rosszalásáról értesítette a kormányzat. De a gyász őszinte kifejezését eltiltani nem lehetett. A Győri Olvasó Egylet állott a város polgárságának élére és április 30-án, valóban az egész várost felrázó gyászünnepséget rendezett. Deáky Zsigmond felszentelt püspök a bencések templomában mondott gyászmisét. A zsúfolásig megtelt templomból tízezer ember szorult ki, akik a Piactéren néma áhítattal várták a gyászmise végét, s amikor a püspök a jelképes ravatalhoz járult, hogy azt beszentelje, ez a hatalmas tömeg nem törődve a tiltó szóval, a Szózatot énekelte. S amikor vége volt a gyászmisének, nem oszlott szét, hanem az evangélikus, majd a református templomhoz vonult s az azokban tartott gyászistentiszteleteket is türelemmel végig várta. Csak akkor nyilt meg ajka, amikor a Szózat igéit énekelte: Hazádnak rendületlenül légy hive óh magyar! 17 ) De a hivatalos város sem feledkezett meg arról, hogy tiszteletbeli polgáráról méltóképpen meg ne emlékezzék. Hiába tiltotta le a kormányzat a városházáról a gyászlobogót, Győr pol17 ) Győri Közlöny 1860 május.
