Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. 13. évfolyam, 1942.

TANULMÁNYOK - Lám Frigyes: Győr a magyar regény- és novellairodalomban II.

akik óva intették attól, hogy a gyilkos asszonyt feleségül vegye. Nem találja meg a helyes feleletet Judith őszinte vallomására. Azt kellett volna mondania: „Bánom is én! Szeretlek, a multaddal nem törődöm!" Arcán és némaságából látszik, hogy nem szereti Judithot úgy, ahogyan ezt a nő elvárta volna. Külön-különszobában töltik a násztalan éjszakát. Amikor Tibor hajnalban felébred, már üres a másik szoba. Judith elutazott, levelet írt Tibornak, hogy ne is kutassa, hogy hová lett és hogy hol jár. Nem tud felesége lenni. Judith Erdélybe utazott nagybátyjához, Rengey Miklóshoz, akinek ott jóhírű szanatóriuma van. Judith beáll ápolónőnek, majd beiratkozik Pesten orvostanhallgatónőnek. Orvos lesz belőle. Miért teszi mindezt? Mert meggyőződése szerint az ember csak úgy menekül múltjától, ha abban ilyen súlyos bűn volt, hogy ha másokért él, saját maga önzéséről gyökeresen lemond. így végződik a regény, de reményt hagy a végén, hogy egyszer majd Tibor és Judith össze fognak kerülni. Győrött játszik a regény nagyrésze, de kevés győri színt kapunk benne. A Megyeháza és a Vármegye-utca barokkházai, a dunai sétány Kiskút felé, a három folyón történő, evezések és nagyobb csónakkirándulások, továbbá a ,,Remetesziget" leírása adnak itt-ott igazi győri hangulatot. A regény igen érdekes, nem sablonos szerelmi regény, a személyek mind érdekes, jól jellemzett alakok. A mellékszemélyek talán még jobban sikerültek. Ilyennek a magát folyton cicomázó, idegbéna és beteges asszony; Dr. Rengey Miklós, a férges ember; Hitzendorf Emma, a szókimondó vén kisasszony. Noha a regény eléggé mozgalmas, mégis Bourget lélektani regényeit juttatja áz ember eszébe, akinek sokszor hasonló problémái vannak és akinél a fősúly mindig a lélektani elemzésre esik. Cselekmény és epikai mag nélkül regényt írni lehetetlenség. Evvel a lehetetlen feladattal birkózik meg Paál Ferenc győri származású író „A merengők" című győri regényében. (Paál Ferenc: A merengők. Regény. Verlag Julius Fischer. Wien. 1925. 255. lap.) Az első személyben beszélő hős a sétatéri nagy platán alatt mereng más négy vagy öt „merengővel": egy diákkal, egy festővel, egy öregemberrel és egy tüdőbajos emberrel. Napról-napra csinos, magas, szőke nő ül le melléjük; ott ül a promenádeszéken, és a merengők csak nézik, nézegetik. A hős beleszeret a kívánatos asszonyba, akit nem ismer és akivel nem tud megismerkedni. Egyszer hozzájön jóbarátja, Róbert és azt meséli, hogy pont abba a szép asszonyba szerelmes; találkozni akarna vele, de nincs hol, és ezért arra kéri a regény hősét, adja át neki garszonlakását találkákra, még pedig minden héten egy párszor. Menjen el ilyenkor hazulról, töltse a délutánjait a folyók partján, a sétatéren vagy a Kioszk-kávéházban. A hős, bár szerelmes a sétatéri hölgybe, teljesíti Róbert kérését. És mivel féltékeny, pokoli kínokat szenved délutánonként, mert elképzeli a pásztorórák lefolyását.