Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. 12. évfolyam, 1941.

TANULMÁNYOK - Szabady Béla: Telekessy István egri püspök, a győri egyházmegye történetírója

nátus a konventtől a béketárgyalásra felhatalmazást kapott. Telekesy nagyprépostja, Pethes András c. püspök tagja volt a kuruc békebizottságnak, de ő maga ebben sem vett részt. Nem ment el a békepontokkal foglalkozó miskolci tanácsülésekre sem, de nemsokára értesülhetett mindenről magától a fejedelemtől, aki 1706. március 8.-án újra Eger vendége volt, és a béke ügyé­ben nagy munkásságot fejtett ki.74 ) Az öreg püspök is öröm­mel hallhatta tőle az egri jezsuita templom küszöbén a boldog húsvétot kívánó házfőnöknek adott választ: „Békét adjon az Isten nekünk is, nektek is!"75 ) A béke egyik reménysugara csillant meg abban az itt kapott hírben, hogy feleségét leengedik hozzá Bécsből. A békealkudozások az udvar makacssága miatt csak fegy­verszünetekhez segítették a nemzetet, nem békéhez. Ennek meg­hiúsultával egyidőben érte Telekesyt az a szomorú hír is, hogy a magyarországi jezsuiták nem válhatnak ki az osztrák rend­tartományból, tehát kiutasításukat tovább nem halaszthatják.76 ) Az egri egyházmegye papnevelését és katolikus középiskoláit rájuk bízták, így most ezeket válság fenyegette. Ez a nagy gond fogadta az öreg püspököt az 1707. év kezdetén. Aggoda­lommal telt levelében kérte Pethes püspököt, hogy mentse ki a január 15.-én kezdődő rozsnyói tanácsülésről való elmaradását a fejedelemnél, mert beteg. „Mit használhatnék én az ország­nak", — kérdi, — „ily erőmtől megfosztott vénség, kinek sem keze, sem lába a szolgálatra?" A jezsuita páterek eltávolítása nagyon „konsternálta", mert nem tudja pótlásuk kérdését meg­oldani. Megkéri vikáriusát arra is, hogy helyette adja meg a „szegény zarándok pátereknek", amit nekik útravalóul szánt. De bár napról-napra igen fogy, mégis vállalkozik arra, hogy — ha a szobájában is — papot szentel, mert van hely, ahová kellenek a lelkipásztorok.77 ) Erőtlensége és nem engedetlensége miatt maradt el a rozsnyói tanácsülésről, melyen először vető­dött fel az a gondolat, hogy — mivel a bécsi udvar béketervei nem őszinték, — a francia szövetség megkötése végett el kell szakadniuk a Habsburg uralkodócsaládtól. A békés püspök ennek a családnak hűségében öregedett meg. így nem szívesen hallotta volna ennek a gondolatnak felvetését azon a gyűlésen, mely egyik főpaptársát, Illyés István c. püspököt azért fosztotta meg szenátorságától, mert kételkedett megbízhatóságában és a szövetséghez való hűségében.78 ) Ilyen előzmények után indult el az ónodi gyűlésre, miután március 11-én fájó szívvel átvette a egri jezsuiták templomi felszerelését.79 ) Ügy látszik, azzal a szándékkal ment Ónodra, 71) L. Márki i. m. I. 525—527. I. V. ö. Leskó i. m. 541. 1. 75) L. Leskó i. m. u.-ott. 76) L. Márki i. m. I. 586—589. 1. 77) L. Leskó i m. 346. 1. 78) L. Márki i. m. II. 5—7. 1. Leskó i. m. 546.

Next

/
Oldalképek
Tartalom