Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. 12. évfolyam, 1941.

TANULMÁNYOK - Rados Jenő: Győr város képének megjavítása

későn vált tudatos disciplinává. A városok vezetősége és a közigazgatás hosszú ideig csak anyagi-, gyakorlati-, közlekedési-, jogi- vagy közbiztonsági vonatkozásban látta szükségesnek beavatkozását. Esztétikai irányításra alig gondoltak. Nehéz is lett volna, mert az akkori liberális felfogás szerint ez a tulajdonosépíttető magánjogaiba való olymérvű beavatkozást jelentett volna, aminek megvalósítására jogrendünk alig nyújtott módot. Pedig a történelmi mult sokszor megmutatta, hogy az egyéni túlzott szabadság korlátokba foglalása a közösségnek — és így közvetve minden egyesnek is — mily előnyöket jelenthet, az utca és városkép kialakításában pedig mily értéket képviselhet. Csak a József nádor korabeli régi Pest beépülésére kell gondolnunk, melyben a Szépítőbizottmány nemcsak pontosan kidolgozott városrendezési és szabályozási terv alapján, de részletekbe menő további építészeti kikötések mellett adta ki az építési engedélyt. E kikötések meghatározták az egyöntetűen betartandó főpárkányok magasságát (tűzfalak kiküszöbölése) megadták az ablak-tengely távolságokat (amivel az utca egyenletes ritmusát biztosították) szabályozták az emeletmagasságokat (ezzel egysorba igazítva a házak ablakait). Ha mindezekhez még hozzáképzeljük az empir klasszicizáló építészeti formák nemes egyszerűségű egyöntetűségét, akkor nem szorul bővebb magyarázatra a régi városkép hasonlíthatatlanul kedvezőbb, harmonikusabb és nyugodtabb volta. Pedig már az empir városalakítása is az előző barokk korhoz képest bizonyos visszaesést mutat. Az építészet egyéni szabadságát, — hogy ne mondjam szabadosságát, — különösen ott kell korlátok közé szorítani, ahol nem tisztán új létesítményekről, hanem a régihez való alkalmazkodásról van szó, amint ez olyan történelmi jellegű városnál, amilyen Győr, sokhelyt fennáll. A legnagyobb tapintatot, elmélyedést és körültekintést igénylő feladat a fenntartandó műemlékek közt megteremtendő városkép helyes kialakítása. Egyes utcák, terek vagy tércsoportok sokszor nem házanként, hanem nagyobb egységenként tervezendők meg, nem ritkán az általános építésügyi szabályzatokon felülemelkedve, vagy azokon további megszorításokat eszközölve. Ilyen keretterv, melynek az épületek tér és tömegalakításán felül, a sokszor csak járulékosnak tekintett részletekre — mint szobrok, megállóhelyek, bódék, hirdetések, cégfeliratok, stb. elhelyezésére, növényzeti-, müvilágítási, zászló- és más díszek mikénti alkalmazására — is ki kell terjednie az egyéni berendezkedésnek még mindig tág lehetőségeket nyújtanak. Mindezekre az utolsó évekig számos vonatkozásban (jogi-, anyagi- stb. vonatkozás) korlátozások és nehézségek állottak fenn. Az 1937. VI. t. c. azonban gyökeres változást hozott e kérdésbe. Bár — mint említettem — ez alkalommal nem foglalkozhatok az általános városrendezési kérdésekkel csak a rész-