Lovas Elemér szerk.: Győri Szemle 9. évfolyam, 1938.
ellen folyó harc az Egyház erejét teljesen lekötötte. Csak a térítések sikerei után nyílt az Egyház építő, társadalomrendező munkásságára alkalom. A NYUGATI CSÁSZÁRSÁG ELBUKÁSA a birodalom nyugati felében a népek fölé emelkedő politikai hatalom ós egység megszűnését vonta maga után. A kereszténnyé lett népvándóriási tömegek fölött azonban hamarosan új egység, új tekintély érvényesült. Az egység megteremtője vallási alapon Krisztus földi helytartója, a római pápa lett. Az Egyház már felszabadult a korábbi császári gyámság alól, a népeket saját lelki szuverenitása alapján kormányozta. Mikor pedig újra szükségét érezte annak, hogy a világ földi uraival, a (népek uralkodóival kapcsolatot keressen a világot átfogó vallási szervezet anyagi létének biztosítására, — sőt saját világi hatalmára is gondolnia kellett a népek bizonytalanságában, — tekintélye már olyan nagy volt, hogy ő állított a népek jelére királyokat, ő teremtette meg a népeket ismét nagy politikai egységbe fogó keresztény császárságot. A. kereszténnyé lett népek királyai, fejedelmei, már a pogány felfogás szerint is szakrális méltóságok voltak: Isten különös választottjai, papjai, néha az istenség leszármazottai; most a kereszténységben a minden hatalom forrásától, az Istentől származik minden hatalom. A király Isten kegyelméből uralkodik népe fölött. Erről a gondolatról Hóman is megemlékezik Magyar Történetében. Gondolatát folytathatjuk azzal, hogy a császári méltóság létesítése a római) birodalmi eszme újjászületését is jelentette. A császár is Isten kegyelméből, és ennek kifejezésére az Egyház jóváhagyásával, császárjelölő és koronázó hatalma alapján kapja uralma alapjait. A király és a császár iránt való engedelmesség a kereszténységben is kötelező, annak a krisztusi mondásnak az értelmében, hogy adjátok meg a császárnak, ami a császáré, de külön az Egyház iránt tartozó engedelmességből kifolyóan is. Mikorra évszázadok multán ennyire megszervezhető volt újra Európa, az egyházi hierarchia a földi társadalomban az égi hierarchia mintájára, tehát fokozatos függésben levő szervezetként tudta elképzelni a Civitas Dei földi rendjét. A másvilági monotheizmusnak a földön a világ fölött álló monarchia, a császári hatalom felel meg. A társadalmi szervezet patriarchális rendje, az Atyaúristen uralmának megfelelően, a szereteten, az atyai tekintélyen nyugszik. A hatalom fokozatos megosztása a neoplatonikusok kozmoszában és a mennyország angyali hierarchiájában találja meg alapját. Ugyanezen az alapon érthető, hogy egyesek uralkodásra, mások engedelmességre, szolgálatra születtek. 3 ) Eszmei szempontból azonban sok elveszett az evangeliu3 ) A. von Martin, Handwörterbuch der Soziologie (A. Vierkandt Stuttgart, 1931. F. Enke— Verlag) 377. 1. Hóman— Szekfii, Magyar Történet, 3. kiadás, I. 181—2.
