Gálos Rezső szerk.: Győri Szemle 8. évfolyam, 1937.
9-10. szám - Gálos Rezső: Széljegyzetek Vörösmarty két ifjúkori alkotásához
Lengj, lengj köreinkbe búsult szerető. Itt visszaveszed letiport örömét... A vilii-dal e német és magyar sorai Goethe Balladájának ritmusával egyeznek ugyan: Im nächtlichen Schrecken, im feindlichen Graus Verlässt er das hohe, das herrliche Haus — de a közös tárgy miatt nyilvánvaló, hogy ha Artnernél Goethe hatása mutatkozik is, Vörösmarty fülében Artner ritmusa csengett. Köffinger költeményében is megvolt az éneklő viliik tánca és Köffingernél olvashatta Vörösmarty a mesének azt a változatát is, amelyet maga is földolgozott. Itt is a viliik között van Iván menyasszonya, Katka, Iván is gyönyörűséggel rohan közéjük; menyasszonya csókjától, halálra táncoltatva hal meg. Und schon schlägt die zwölfte Stunde Iwan athmet kaum noch mehr; Reissend fliegen in die Runde Noch die Schalten um ihn her: Und erbleichend sinkt er nieder An des Liebsehens kaller Hand; Todesschauer streckt die Glieder, bis dem Leib die Seel' entschwand. Und elf noch zum zwölftenmal läuten die Glocken, Zerstäuben die Willis, wie schneeige Flocken Und fahren auf Wolken in 's Geislerland. A halálratáncoltatás motívuma Vörösmartynál nem szerepel, de mint itt is, és Majláthnál is, Jola vőlegénye kerül a viliik közé s viliivé vált arájának csókjától hal meg (ezért az első cím, 19 ) A' boldog elhalás), miközben a viliik köröttünk páros táncot lejtenek. Köffingernek rokon motívumai persze Majláthéival is egyeznek: Vörösmarty mindakettőnél megtalálta e befejező részletet. Elmondhatjuk tehát, hogy Vörösmarty az első ötletet, a viliik szerepeltetését a Pesten Kotzebue neve alatt adott drámától kaphatta: költeményének indítékait azonban magának az ú. n. vilii-regének három földolgozásából vehette s valószínűleg ösmerte is mindhárom változatot, azért beszélhetett a viliiregéről, mint valami általánosan ismert hagyományról. Gyulai Pál véleményétől eltérően láttuk, hogy idegen forrásaiban többet talált, mint » magát a viliikről szóló hagyomanyt«. A néphittel először Artner Teréz ösmerkedett meg Buesánban, tőle vette át Mailáth János gr., Köffingernek pedig 19 ) Halász Gábor közlése, Irodtört. Közi. 1937. 39. I.
