Valló István szerk.: Győri Szemle 7. évfolyam, 1936.

Tolnai Vilmos: Pálóczi Horváth Ádám szólásgyűjteménye

Palóczi Horváth Ádám szólásgyüjteménye. A szólás (együttes gyűjtőneve a szóláshasonlatnak, szólásmódnak és közmondásnak) a nyelv díszítő elemei közé tartozik. Mint a zsinór, a paszománt a magyar ruhán, úgy lepi el a szólás a beszédet, mert ez nemcsak arravaló, hogy pusztán gondolattartalmot közöljön, hanem arra is, hogy gyönyörködtessen. Azt mondja Arany Toldi Miklós ruhájáról: » Dolmányán a szabó parasztot nem hagyott«, azaz nem maradt sima, díszítetlen posztó, mind ki volt zsinórozva, kivarrva. Ilyen a jóízű, szép beszéd is: mindenütt van rajta dísz: módjával azonban, és ízléssel; mert a csupa dísz, a sujtásos beszéd nagyobb hiba, mint a dísztelen, ahogy mondják száraz előadás. Az az örökös és ösztönös vágy a .szép után, mely a nép viseletében, házán, bútorán, minden használati tárgyán megnyilvánul, kiütközik beszédéből is. Manapság a falu és a város különbségének csökkenésével, a népművészet enyésztével, a nép beszéde is nagyon kezd józanodni, szürkülni, városiassá válni; mégis a szólások, mint régtől öröklött és állandó díszek, nem pusztultak ki annyira. Ha valakiről azt akarják mondani, hogy nincsen semmi baja, ezt mondják: » Egészséges, mint a hal a vízben,... mint a makk«, ez szóláshasonlat. Aki attól fél, hogy munkájában kifogy az időből, szólásmóddal így mentegetődzik: » Nagyon körmömre égett a munka.« Tetőpontját éri a szólás a közmondásban, melyben százados bölcseség egyesül a beszéd díszeivel: képzeletre ható képekkel, régi, feledésbe ment szokások maradványaival, az élet szemléletével, a szív melegével, tréfa és gúny tüskéivel. Nem hiába figyelték meg szónokaink, íróink Pázmánytól Prohászkáig, Gyöngyösitől Aranyig, Jókaitól és Mikszáthtól Móra Ferencig. A dunántúli Faludi Ferenc gondosan jegyzőkönyvébe írja a nép szájáról a közmondásokat, szép kifejezéseket s írásaiban fel is használja őket. Egyrészt innen van, hogy bár Pázmány tanítványa, előadása az újság hatásával jár; mestere erejének helyébe a fordulatos csinosság, az elegancia kerül. A szegedi Dugonics András kijár a piacra, vásárra; figyel a sokadalom beszédére, szóba áll az emberekkel, halomra gyűjti a szólásokat, kiadja » Példabeszédeiben « ; de úgy mint. Faludi, regényét is díszíti vele, mint maga mondja az Etelka előszavában: »A magyar közmondásokat, példabeszédeket néhol tömöttebben is bele kerítettem, hogy nyelvünk ezen gyöngyei a tengerbe ne vesszenek. « íme a szólások értékének stilisztikai felismerése. Igaz hogy lelkesedése nagyon is elragadta s úgy kicifrázta mondanivalóját, hogy a kényes ízlésű Kármán József nem állta meg, hogy rovásra ne vegye.