Valló István szerk.: Győri Szemle 7. évfolyam, 1936.

Tolnai Vilmos: Pálóczi Horváth Ádám szólásgyűjteménye

A tudós gyűjtők közt többen vannak dunántúliak. A legjobbízű könyvek közé tartozik Kovács Pál gyűjteménye (megjelent: Győrött, Streibig József betűivel. 1794.) Kovács Pál (1742—1803) Szent Benedek-rendi áldozópap, éveken át tanította Győrött a kánonjogot, majd a rend jószágkormányzója volt; rokona a szintén győri Dr. Kovács Pálnak, Petőfi idejében kedvelt humoros novellaírónak és szerkesztőnek. Eleinte »üdő múlatásból« írogatta össze emlékezetből a szólásokat; később régibb írókból és gyűjteményekből szedegetett s mikor a gyűjtés már negyedfél-ezerre ment, a »Magyar nyelv szeretők « kedvéért könyvben kiadta. A mű ma félig könyvészeti ritkaságszámba megy; úgy látszik, hogy kevés példányban nyomták. Minthogy azonban nagyobb könyvtárainkban hozzáférhető, nem foglalkozom vele bővebben. De azt ki kell emelnöm, hogy gyűjteményének legjava és legérdekesbje az, amit nem a könyvekből szedett, hanem amit saját tapasztalásából, a példák tanúsága szerint leginkább a népnyelvből följegyzett. Nem nagyon kényeskedik s bátran besorozza a nyersebb példákat is, melyeket elődei — rendszerint az iskolára való tekintettel — kerültek. A régi latin világban »Florilegium«-nak hívták a jeles mondások és közmondások gyűjteményeit; nos hát Kovács Pál »Virággyüjtcmény«-ében van nem egy »vadvirag«, amely azonban a nyelv hozzáértő botanikusát jobban megörvendezteti, mint a finom úri kertben nevelt módos tulipán. Szintén dunántúli Kresznerics Ferenc; Magyar Szótárába (1831) a szólásokat is fölveszi, köztük igen sokat a nép nyelvéből, pontos megjelölésével a helynek, ahol hallotta. Voltaképpen egy másik dunántúli gyűjtőről akarok szólni; ez Palóczi Horváth Ádám (1760—1820), az utolsó »esimbokos magyar«, teológus, ügyvéd és hites mérnök, gazda, egymásután és egy személyben; irodalomért rajongó, maga is sokatíró ember; kora költőivel személyesen vagy levél útján ismerős; jókedvű, nótás, majd mindég dúdolgatott, énekelt. Mégis a halál révén valami keserűség fogta el, s hűséges feleségétől evvel búcsúzott el: »Fiam, bizon meghalok, nem állhatom ki ezt a világot. « — A könyvészet számon tartja megjelent műveit, de — szinte' a sors kajánságát láthatni benne — a legértékesebbek nem láttak nyomdafestéket. Az egyik: nótagyűjteménye szöveggel és dallammal (két kézirata az Akadémia s a Nemzeti Múzeumban). A másik, igen értékes mű: szólásgyüjteménye (a M. T. Akadémia kézirattárában, jelzése: Magy. írod. Régibb és újabb írók. 8. r. 47.). A kéziratos kötet a gyűjtésnek három alakját tartalmazza, mégpedig minden rend nélkül egymásba kötve. Az első gyűjtés a kötet végén van (28 lap), hozzátartozik a kötet elején lévő címlap: » Ezer-hat-száz Példabeszédek és rész szerént egyenes értelmű hathatós jeles mondások, mellyeket, mint régieket, de az Országnak vagy egyik vagy másik