Valló István szerk.: Győri Szemle 7. évfolyam, 1936.
Bene István: Karácson Imre élete és művei
amely pusztán ezt a feladatot tűzi ki maga elé. Látta az Institut Russet, a bizánci és szláv tanulmányokkal foglalkozó intézetet. Felvetődött lelkében egy hasonló magyar intézetnek az eszméje, mely állandó otthona lenne a magyar-török kapcsolatok kutatóinak. Többször visszatért leveleiben s naplójában erre a gondolatra; bizonyára nemes büszkeség töltötte volna el lelkét, hogyha ez az intézmény az ő nevéhez fűződhetett volna. Remélte, hogy idővel anyagi erői ezt lehetővé is teszik. Az isteni Gondviselés másként határozott. 1909. december 25-én pedig azt a szándékát jelezte naplójában, hogy az okmánygyűjtés és török történetírók fordítása mellett egy illusztrált könyvet ír Konstantinápoly mindazon részeiről, melyek csak némi vonatkozásban is vannak Magyarország történetével. Sajnos, erre sem maradt már ideje. III. Karácson betegsége, halála, győri temetése és emléke. Karácson örömmel és ügybuzgalommal végezte azt a nagy és fáradságos munkát, amelyre küldték. Csak egy dolog volt, ami munkájának lendületét és egyre jobban való kibontakozását akadályozta: egészségi állapotának gyengülése. Karácson SZÍVÓS természetű, de gyönge szervezetű volt. — írja Thallóczy. Már az első években sokszor heves láz gyötörte. A fűtetlen, poros helyiségekben meghűlt, de belső tüze folyton munkára sarkalta s nem pihent. Csak ünnepek alkalmával, másolás és szótárforgatás közben fogja el a magány érzése, az a lehangoltság, mely bénítólag hat az agyra s még szomorúbban a szívre. » Ilyenkor érzem a hazától távollétemet s ennek az idegenben elfolyó életnek ridegségét. Egyegy percre úgy érzem, hogy nagy megkönnyebbülés volna a halál rámnézve itt távol, idegenben, pedig igazán érdemes, nagy munkát eddigelé nem végeztem. « 5ft ) A sivár hangulaton csakhamar erőt vesz a kutató szenvedélye. Nem gondol egyébbel, mint a munkájával s annak a nemzet számára való értékesítésével. Szervezete azonban megsínyli ezt az ideg- és lélekölő munkát. 1910. aug. 29-én megint vallomást tesz magának: » Néhány nap óta szinte rohamosan érzem, hogy öregedni kezdek, Sztambulból hazajövet fáradt, bágyadt vagyok. Mily gyorsan eliramlik az élet. S mily balgaság tőlem, hogy mindig csak reményekből élek, még mindig ezután várom, hogy nyugodtabb, kényelmesebb életem lesz, hogy majd ezután én is kapok elismerést munkálkodásomért, pedig mindez, ha megjön is, mi haszna lesz ezután. Kitekintek az ablakomon. A nap leáldozott utolsó sugarai is eltűntek a Márványtenger hullámaiban, félhomály borítja már Sztambult, homályos körvonalakban látszik csak ablakommal szemközt Mohammed szultán mecsetje. Közéig az éj. Az én életem is 5S ) Naplójegyzeteiben, 1909. december 25-én.
