Valló István szerk.: Győri Szemle 7. évfolyam, 1936.
Bene István: Karácson Imre élete és művei
hanyatlik már, sietve megyek az éj, az örök éj felé. S mi marad tetteimből ?« Előérzete nem csalta meg. Szeptember hó első hetében a homályos mecsethelyiségben bontogatta a csomagokat siegy rozsdás szeggel megsértette az ujját. A munkába mélyedő tudós rá sem hederített bajára. Arcát is megvérezte, erre fekélyek lepték el arcát, melyeket eloperált az orvos. A szobát őrzi két hétig. »Jó Isten, ez a baj is rámjött itt az idegen földön « — így sóhajt föl tétlenségében 1910. november 13-án. December hó folyamán bekötött arccal serényen dolgozott. Megérte az utolsó szent estét. » Szinte nem is szeretek rágondolni, oly sivár üresség van körülöttem. S így repül az élet. Vájjon érdemes egyáltalán élni?« Igy sóhajt föl a Nirvánát óhajtó szenvedő. De érthető. Az egyes ember tehetetlenségének érzete megüli az agyat; szenvedünk, hogy a követ még csak a hegy feléig sem tudjuk tolni, oly kicsiny és hitvány a halandó ember. Ezt a mindnyájunk előtt ismeretes érzést tükrözteti vissza egy későbbi naplófeljegyzés: 06 ) » Mennyi érdekes fölkutatni való volna itt keleten! Ha ezelőtt 20 évvel jöhettem volna ily küldetésben, mennyi érdekes dolgot megnézhettem volna. Most már hanyatló korban fáradt vagyok. Reményeim már nincsenek. Minek is volnának, mikor érzem, hogy rohamos gyorsan megyek az örök éjtszaka felé.« Ez időtől fogva kezdődik a Golgotája. Folytonos láz gyötri. »Jó Isten szabadíts meg itt a nyomorúságtól.* (Április 8.) 57 ) Betegségének utolsó heteit híven tükrözi Kajdi János, konstantinápolyi lazarista atyának dr. Balics Lajoshoz, az akkori püspöki helynökhöz intézett levele, 58 ) mely teljes egészében így szól: » Fogadja Nagyságos Uram a roppant veszteségből kifolyólag, mely az egyházmegyét érte, legőszintébb részvétem kifejezését. Talán érdekelni fogja, ha kedves halottunk utolsó napjairól egyet-mást idejegyzek. — Dr. Karácson, kit már vagy két hónap óta nem volt alkalmam láthatni, húsvét utáni levélbeli kérdezősködésemre közölte velem, hogy nagyon beteg, mert Nagypénteken meghűlt s influenzát kapott. Tüstént meglátogattam, de az influenza miatt nem igen nyugtalankodtam, annál inkább, mert őt napról-napra meglátogatva, tők hallottam, hogy láza s fájdalmai elmultak. De mivel nem tudott erőhöz jutni s a privátházban, melyben lakása volt, nagyon el volt hagyatva, — egy szolga alig nézett utána napja56 ) Naplójegyz., 1911. február 15. 57 ) Török—magyar Oklevéltár. Előszó. 20—22. II. Utolsó levelében, melye barátjához, Hlatky-Schlichter Lajoshoz intézett április 13-án, így ír: „Hogyh. véletlenül itt valami katasztrófa érne, nem a sorsnak szatírája lenne-e ez, hog] én itt felkutatom a hajdani bujdosók nyomdokait s magam is, mint bujdost pusztulok el." (Dunántúli Hirlap, 1911. 53. sz.) 58 ) Leközölve a győri tanítóképző-intézet 1910 —11. évi Értesítőjében, 15. 1
