Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.

Gálos Rezső: Kuncz Jenő

is tanulta a babtermelők ropogós táj szólását, ha megszólalt, akárki poncichternek gondolhatta. Persze ennek a gimnáziumban, az irodalmi németben nem sok hasznát vette. Utóbb azonban nagyszerűen megtanulta az irodalmi németet is, viszont bármelyik dialektust is kitűnően utánozza. A gimnáziumnak önképzőköre is volt, amelynek az alsó osztályok tanulói csak pártoló tagjai lehettek. A negyedikben azonban már Petőfi, Vörösmarty, Arany János verseinek ismerétében Zsolnay Imre barátjával együtt s egymáshoz szakmányba faragcsálják a verseket sirig tartó barátságról, olthatatlan szerelemről, halhatatlan vitézségről. Szerettünk volna egy ilyen verset az emlékkönyvbe megszerezni, de nem sikerült Kuncztól megkapni. Ebben ;az időben ismerkedett Meg a gyermekifjú két fiatal pappal, Rnschek Antallal, akkor káptalani káplánnal és ennek társával, Giesswein Sándorral. Bizonyára nem gondolták, hogy valamikor együtt lesznek a Kisfaludy Kör diszei és elnökségének tagjai, de egyelőre is jelentett annyit ez a barátság Kuncznak, hogy Mikestől Vörösmartyig az egész magyar irodalmat alaposan megismerhette, mert a papok ellátták könyvekkel. A legkedvesebb írója azonban Kisfaludy Károly lett, annak az Irénéyt és vígjátékai fogták meg a gondolat- és érzésvilágát legjobban. Egyrészt az Iránénak hatalmas tragikuma, a szerelem és hazaszeretet összeütközése; másrészt a vígjátékoknak friss hangulatán túl a dunántúli levegőy. a dunántúli atyafiság tette e darabokat rokonszenvessé. De még közelebb hozta leikéhez a költőt Toldy Ferenc irodalomtörténetének Kisfaludy Károlyra vonatkozó fejezete. Sehogy sem tetszett Kuncz Jenő diáknak, hogy a sorsüldözött, sanyargó költőt apja kitagadta... Nem is nyugodott meg, amíg el nem jutott Kisfaludy Árpád Béláig, aki akkor győri pap volt és nála meg nem látta Kisfaludy Mihály uram végrendeletét, amelyből kiderült, hogy az egész kitagadási mendemonda csak mese... Ekkoriban nagy baj volt az önképzőkörrel, mert a szigorú igazgatóság megszűntette. Lehet, hogy magától szűnt meg, mert az idősebb osztályok nem lelkesedtek érte és nem dolgoztak. Vaszaryi nem is nagyon bánta, úgy látszik, az a véleménye alakult ki, hogy sok diák az önképzőköri foglalkozás miatt nem Ttanuf, már pedig a tanulnivágyó anyag sok' volt. A tanárok ismert szigorúságáról máivolt szó és Kuncz Jenő még ma is összehúzza a szemöldökét, ha visszagondol a szigorú arcokra és azokra a pillanatokra, amikor egy Frencsics Norbert, Szabó Szilveszter, Villányi Szaniszló, Abday Asztrik

1 vagy *Bierbauer Lipót átfúró tekintettel válíatta belőlük a tudományt. Nagyon szigorú professzorok lehettek. Érdekes, menynyivel derűsebben emlegeti Kuncz Méry Etelt, aki elsőnek derített fényt a Kisfaludyak életére, Palatin Gergelyt, a pannonhalmi főiskola későbbi hires fizikusát, Halbik Cipríánt, a későbbi tihanyi apátot (ezek voltak a nyájasabb, szelídebb »jobb« tanárok), különösen pedig és mindenek felett Vaszary Kolost... Az önképzőkör újrakeltésének reménye, mégis, egyre élt Kunczék szivében. A tanulás, a sokat és jól tanulás némi egyen-