Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.

Költemények (a Kuncz-emlékszámban) - Regőczi (Exner) Győző: Szent Gellért és a magyar dal

Szent Gellért és a magyar dak Elmerengek régi könyvnek a szaván. Faluhelyen szállá szent Gellért éjtszakán. Ájtatos lelkének de nem álom kellett : Belemélyedt az Írásba puszta mécses mellett. Egyszerre az égi csöndbe valahol Kézi-malom őrleni kezd, zakatol. Vigan a munkához dal szegődik társul, — Föltekint a kegyes főpap a mély olvasásbuL Kérdi hivét : „Hallod-e a nép dalát ?" Szivöket egy édes érzet hatja át. Mosolyogni, mely már elszokott, elfeledt : Az örömnek játszi fénye kél ajkuk felett. Parancsolna a szent püspök szivének, De a könyvön újra kifog az ének. Nem érti a szót bár — olasz föld a honja, — Megigézi a magyar dal, bü-körébe vonja. Egyszerű az ének hangja, mint igaz ; Akinél így visszahangzik, érzi az, Pedig a kis dalban egy világ kitárul. Mert az ember kis szivébe egész világ zárul. „Mondd, ki zengi mind a kedves dalokat, Hogy miatta leteszem e lapokat?" Kérdi hivét újra — fordul az feléje : „Aki dalol, a mi gazdánk szolgáló cselédje." „Boldog, aki végzi dolgát dalolva ! Eg áldása rajta hogyan ne volna ? Legyen ne csak rajta : mind a magyar népen ! En, az Úrhoz térítője, ontom ezért vérem." Nagy ideje térítőnk hogy így beszélt. All a hegy, hol vére omlott hiteért. Mely viseli nevét, áll szobra a hegyen, — Porladozik, aki dalolt, valahol névtelen Hanem a dal, mely felhangzott ajakán, El nem némult, széltiben él a hazán. Elporladok én is, de fiam már tudja, — Szívtül ami szívhe' viszen : örök élet útja. RegŐczi (Exner) Győzöd