Valló István szerk.: Győri Szemle 4. évfolyam, 1933.

IV. évfolyam. 1-3. szám. 1933. január-márius - Halassy-Nagy József: Surányi Miklós

kritika érdeklődéssel fordult az író felé, aki a távol Máramarosból az írásnak és az emberábrázolásnak egyszerre ilyen nagyszerű képességeivel bukkant elő. A szerző 35 éves volt. Az ember életútjának felén állott: hogyan lehetséges az, hogy ilyen sokáig tudott hallgatni, s miért rejtőzött önként a vidék homályába? Surányi Miklós máról-holnapra arra ébredt, hogy sokat emlegetett és elismert író lett belőle, akitől a közvélemény nagy alkotásokat vár és — követel. A trianoni pává-va\ egy olyan úton indult el, amelyen nincs többé megállás, mert a hírnév helyzeti energiája löki őt előre a még magasabb csúcsok vagy a csúfos bukás felé. Ő maga az utóbbitól félt. Azt hitte, hogy egyszer az életben mindenkinek sikerül valami nagyszerűt alkotnia, de ezzel aztán a tehetsége ki is merül. Az emberi tehetség olyan palánta, amelyik igazában csak egyszer virágzik s a többi halvány és erőtlen utánozgatása az egyszer sikerült csodának. Félt tehát a jövendőtől, de tudta, hogy a megkezdett úton nincs többé visszatérés. Volt benne azonban még a kétségnek eme korszakában is elég erő és önkritika ahhoz, hogy második regényét, a készülő Szent hegy-ei (1917) már egészen másfajta regénynek gondolta el, — invenciója nem merült ki a Trianoni páva modorában és tárgykörében, mint sok más tollforgatóé, áki nem tud elszakadni egyetlen sikere bűvköréből és szánalmasan, lelemény nélkül ismételgeti Önmagát. A trianoni páva valóban érdekes alkotás, bár még nem az igazi Surányi: reá még magasabb csúcsok vártak az irodalomban. A műnek nem annyira a tárgya, mint a hangulata és a megírási módja megkapó. Az egész történet valami rózsaszínű ködbe van mentve, s ezen az opalizáló levegőn keresztül sajátosan elmosódott kontúrokat kapnak a szereplök. Sokat szerepel benne a milieurajz: .kastélyok, fényes bútorok, selymek, műtárgyak, képek és szobrok, rokokó-parkok emlegetése. A szép tárgyak buja bősége adja meg e romlott és szerencsétlen szép emberpéldányok megfelelő hátterét. Sokszor úgy érezzük, hogy a szerző szinte tűntetni akar előttünk a históriában és a művészetekben való jártasságával, annyira zsúfolva van a regény tudós vonatkozásokkal. Surányi dicséretére legyen azonban mondva, ezt a tudásrengeteget úgy tudja feltálalni, hogy ez soha nem lesz nehézkessé és az olvasó szinte stílszerűnek és nélkülözhetetlennek érzi azon a helyen, ahol előfordul. Surányi mintái első regényének a megírásában szemmel láthatóan Anatole France és Krúdy Gyula voltak. Vagy talán inkább azt mondhatnók: olyan lelki hajlamokból buzgott elő alkotókedve, amelyek íezek felé az írók felé terelték a figyelmét és példájuk megerősítette őt elgondolásai kivitelében. France felé vonzotta őt, hogy tetszett neki a poéta doctus életformája: a regényíró többet tudjon, mint elképzeljen. Tetszett neki bizonyosan az a felsőbbség is, ahogyan Anatole France kezeli az alakjait, az az impassibilité, amellyel rajtuk kívül tud maradni és a testnek és az erotikiának az a magától értödése az életben, amelyet a francia író megbűvölő ügyességgel tudott alkalmazni. — Krudyt pedig azért érez-