Valló István szerk.: Győri Szemle 4. évfolyam, 1933.
IV. évfolyam. 1-3. szám. 1933. január-márius - Halassy-Nagy József: Surányi Miklós
hatott. Érzelmi indítékok és észbeli megfontolások egyaránt ebbe a táborba húzták, s nála a konzervativizmus nem az érvényesülés kedvező alkalma volt. Sőt érdekes az, hogy a konzervatív lelkületet mily szerencsés mértékben tudta mindig összegyeztetni a korszerű reformok gondolatával. Az ő konzervatívsége távol maradt a mindenáron való maradiságtól, de tudatosan törekedett a mult sok drága vonásának és intézményekben megnyilvánuló lelkének a (megőrzésére. Tisztában volt azonban azzal is, hogy az élet változást, mozgást jelent, s a fiatalok a természet rendje szerint váltják fel az öregeket, tehát állandóan szükségünk van a régi életformának olyan módosítására, amely az új életkörülményeknek megfelel és lehetővé teszi a régi és minden időben azonos nemzet életének az új időkbe való átmentését. Ily képen mindazt, amit a politikuspublicista Surányi a magyar életről elgondolt, művészi módon a Csodavárókban fejezte ki. Életre keltek itt a publicista koncepciói. S mint minden regénye, |ez is a legmélyebb líra: vallomássorozat a magyar faj ;é?s a magyar ember sorsáról. Pesszimista vizió, amelyet a munkás jövő reménye enyhít csupán. S a publicista Surányi már igen messze került a máramarosi archiváriustól. A vidék csendje természetes mozdulattal a múltba csalogatta és a körülötte tornyosuló oklevelek között nehéz volt tisztán Játni a jelent. A húszas évek váltakozó színjátékait már a fővárosban édte végig és egészen közelről látta annak a magyar középosztálynak a vergődését és pusztulását, amelyhez minden idegszálával hozzátartozónak érezte magát. A süllyedő hajón érezheti magát olyanformán az ember, mint az infláció és a vele rokon nyomorúságok közben a nemzetfenntartó középosztály tagjai. Surányi 'regénye e tragikus évek tragikus társadalmának a költői története. A Péterffyek, Grónayak és Domoszlayak krónikása eddig legtöbbször e nagy család régmúlt tagjainak az életéről beszélt regényeiben, most a Csodavárókban kiélik évszázados magyar életüket egész a mai napig, odáig, ahol aztán maga az olvasó lép e regényhősöknek a nyomába. Mult és jövő határán sűríti egybe egy grandiózus körképbe Surányi egyetlen osztályban az -egész magyarságot s mindazt, ami e vérrel áztatott földön összeforrasztja, egy nemzet tagjaivá teszi a legkülönbözőbb embereket. A szerző szemmelláthatóan szintetikus könyvet ír a magyar életről. A színhely Máramarostól Pécsig ágazik: minden hely és minden ember benne van, ahol maga az alkotó művész élt és akikkel találkozott. A mű gerincét a Péterffy-család sorsa alkotja, akik közül az egyik, András, a bíró, Máramarosszigetről menekül a háború viharában Budapestre és a Péterffy-palotában talál családjával otthont. A többi Péterffy is itt gyülekezik, ezen a szigeten s egyelőre azt hiszik, hogy nem lepi el hajlékukat teljesen a háború árja. Surányi mesteri módon mutatja meg nekünk e család tagjait; az öreg nagymamát, aki letűnt idők udvari báljairól álmodik, leányát, Klemát, aki lelke a háznak és összetartó hatalom a családban, a három agglegény-rokont, a genealógust, a végzett földesurat és a volt szolgabírót, a régi gentrynek három különböző,
