Valló István szerk.: Győri Szemle 3. évfolyam, 1932.

III. évfolyam. 4-6. szám. 1932. április-június - Dessoir Max: A lélekismerő Goethe

A lélekismerő Goethe. Hölgyeim és Uraim, az idei legtöbb Goethe-előadás Goethét valamely életkörrel, művészettel, tudománnyal, országgal való kapcsolatában tárgyalja. A szokásos címek: Goethe és a történelem, Goethe és a földtan, Goethe és a zene, Goethe és a festészet, Goethe és Franciaország, Goethe és Anglia, és így tovább. A mai lélektan az ilyen kapcsolatokat £"5-kapcsolatoknak nevezi. Nyilvánvaló, hogy semmiféle Éskapcsolat nem tud Goethe lényébe hatolni, mert Goethe egység volt, nem pedig a maga személyének és sok érdeklődési tárgyának összetétele. Ezért határoztam el, hogy a lélekismerő Goethéről — előadásom címéről — beszélek, nem pedig »Goetherol és a lélektanról. Nem is szándékozom e helyről Goethe lélektani fölfogásának fejlődéstörténetét elmondani. Éppen így nem kísérlem meg, hogy Goethe nézeteit a lélektan történetébe besoroljam. Inkább néhány fő pontjában megjelölöm, hogy mit gondolt és mit érzékitett meg költői formában Goethe az ember lelkéről és jelleméről. Majdnem elegendő volna nyilatkozatait összeállítanom, amelyek e tárgyról rendelkezésünkre vannak. Hallatlan kincseknek egész láncolata ez. De a költő munkáit is figyelembe kell vennünk: mert alkotásaiban is megtalálható a pszichológus Goethe, hiszen ezek Goethe személyes vallomásai és így nézeteire forrásaink; különösen a Faustot és a Tassot hívhatjuk tanúságtételre. De nem szabad azt várnunk, hogy közvetetlen Goethe ajkáról kapunk az általa teremtett személyek lelki életéről felvilágosítást. Ez még az olyan munkákban, amelyeknek ez természetükkel járna, mint a Wertherben, a Wilhelm Meisterbom és a Wahlverwandtschaften c. regényében is ritkán adódik. Erre Goethének megvannak a maga művészi okai, amelyek ezúttal nem tartoznak reánk ; de van egy lélektani oka is, t. i. sz az álláspontja, hogy az ember csak közvetve tud önmagáról. Miként August Comte-nak, Goethének is, aki bizonyosan nem volt pozitivista, az volt a nézete, hogy az egyes ember maga magát sohasem szemlélheti mint tárgyat, ezért sohasem is ismerheti meg magát. Azonban Goethe az önismeretet mint öncselekvésnek követ-