Valló István szerk.: Győri Szemle 3. évfolyam, 1932.

III. évfolyam. 7-9. szám. 1932. szeptember-november - Hoffmann Adolf: A műszaki munka értékelése

haladás tekintetében egészen különféleképen gondolkodik. A technikus minderre kapható ; kőtől és viztől, széntől és vastól magtanuita, hogy olyan tulajdonságokat, amiket értékesíteni akarunk, ápolni is kell. A kereskedő csak hosszú kerülő utakon jut ugyanezen megbecsülésre, de még előbb tehernek talál főkönyvében némely munkásvédelmi kiadást, mert nem jelentenek közvetlen rentabilitást. Sajnos, ma a müvek tulajdonképeni vezetésében a technikusnak aránylag kevés mondanivalója van " És ha szó szerint nincs is minden úgy, mint Traub mondja, sajnos, be kell vallanunk, sok igazság van megállapításában, A kereskedő (még ha technikusból lett is) felül és elől van, hisz inkább ő érintkezik a világgal, a rendelővel, a fogyasztóval, a hatóságokkal, az ő érvelését könnyebben érti meg a fő-fő intéző: a bankember, iáki a technikus ügyét-baját, nehézségeit, küzdelmeit nem látja és talán meg sem érti, míg a kereskedőnek könnyebben van módjában minden balsikerét a rossz gazdasági viszonyokra, vagy végső esetben a technikus drágának és meg nem felelőnek ítélt munkájára hárítani és sokkal inkább van módjában saját érdemének feltűntetni, ha jó konjunktúra mellett, jó és olcsó árúval könyvben és számokban kimutatható »eredmenyeket« tudott elérni. Sajnos, ez így van és nem is hiszem, hogy egyhamar meg lehessen változtatni. A fenti idézet egyébként olyan gondolatot érint, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert éppen a mérnök az, akinek akár gyáripari termelésénél, akár viz-, vasút-, hid- vagy bármilyen építkezésnél, szóval minden mérnöki működési területen a vele együtt dolgozó, szellemi és fizikai munkát végző segítőinek jólétéről gondoskodnia kell. Neki kell a fent nehézkesnek jellemzett kereskedőt is meggyőzni és azzal megértetni, hogy munkatársnak, és pedig értékes munkatársnak kell tekinteni mindenkit, aki vele együtt dolgozik, akik nélkül feladatát megoldani nem is tudná. Tevább fűzve ezt a gondolatot, egy új munkaterületre, a szociálpolitika, a szociál gazdaság területére jutunk, ahol a mérnökre igen szép, nemes és nagy feladatok várnak és ahol a mérnök munkája szinte nélkülözhetetlen. Hogy a mai káros és igazságtalan helyzet megváltozzék, igyekeznünk kell mindazt a tudást, vagy legalább is az alapot, azt a képzettséget megszereznünk, hogy ily irányú teendők elintézésére képesek legyünk. Tény az, hogy e téren sok történt már eddig is és történik folyton. Csak vissza kell gondolnunk, nekünk öregeknek, a mi időnkbeli műegyetemi tantervre; ha azt a maival összehasonlítjuk, azt hiszem, megnyugvással mondhatjuk, hogy nagy a haladás. Illetékes helyen megértették a kor szellemét és megvan az igyekezet a helyzethez való alkalmazkodásra. Annál érthetetlenebb Sándor Pálnak az a nemrégiben elhangzott kijelentése, hogy »a műegyetem műszaki tudományok oktatásával foglalkozzék, mert a mérnöknek nincs szüksége mélyebb nemzetgazdasági ismeretekre. Pedig hát ma — bármily ma-