Valló István szerk.: Győri Szemle 3. évfolyam, 1932.
III. évfolyam. 7-9. szám. 1932. szeptember-november - Hoffmann Adolf: A műszaki munka értékelése
denki előtt tisztán áll, hogy tőke nélkül termelés nem képzelhető el. De igenis szól a kritikám nem a tőke, ia Kapital, nem is a Snowden szerint értett »oriasi rekonstruktiv erejü« kapitalizmus, hanem a Magát fékezni nem tudó kapitalizmus, a Meissinger által mammonizmusnak nevezett kapitalizmus, a tőke túltengő és mindenek fölött való hatalma és egyedüli uralma ellen, amelyik a pillanatnyi eredmény, a pillanatnyi haszon érdekében csakugyan túlhajtja a gép és ezzel az emberi gép ^kihasználását, nem nézve sem jobbra, sem balra, de legkevésbbé előre és a jelen perc diadala érdekében feláldozza a jövő békéjét; 1 ) olyan kapitalizmus ellen, amelyről Coudenhove-Kalergi megállapítja, hogy az » csődöt fog mondani, de nem műszaki, hamm etikai fogyatékossága következteben«. Gróf Károlyi Imre: Az örvény szélén c. könyvében a válságok okául a magánkapitalista rendszer szerves hibáit és a rendszer exponenseinek hibáit tartja. Ezt így egészen nem fogadhatom el, mert egyrészt bármilyen, tehát akár állami, akár nemzetközi kapitalizmus, bármilyen termelési és társadalmi rendszer is ugyanezekbe a hibákba eshetik, ha nem helyezkedik etikai alapra, ha nem okul a jelen válság tapasztalatain; másrészt pedig a gazdasági elfajulásnak egy másik, talán még fontosabb és súlyosabb okozója is vam s eiz a politika (úgy a népek sorsát intéző, hatalmi tébolyban szenvedő külpolitika, valamint — bár kisebb körben — az érdekek szolgálatában álló, szűk látókörű, erkölcsi alap nélkül való belpolitika), amely eddig a helyett, hogy előrelátóan irányította volna az észnélkül rohanó világgazdaságot, azt inkább félrevezette és saját céljaira használta ki. Egyébként Károlyi is könyvének egy későbbi helyén ezt mondja: »A magánkapitalista rendszer némely vonatkozásban és tekintetben igen gyökeres változásra szorul ugyan, de ezek keresztülvitele esetén még igenis meg lehet a módját találni annak, hogy a kapkodó anomáliáktól szabadulva, alkalmazkodó képességét visszanyerve, visszaélési hajlandóságaiban erősen korlátozva javára váljék az emberi fejlődés mai fokának.« „Nincs más út, — mondja egy cikkében Fiiedmann Ernő, — mint visszatérés a kapitalista termelés szabályaihoz De nyilvánvaló az is, hogy a kapitalizmus régi, klasszikus formája, amely egészen az egyénre bízza a gazdasági tevékenységet, bizonyos korrektivumra szorul. Az állami beavatkozás azonban nem ronthatja le a kapitalizmus lényegét. Ellenkezőleg, a kapitalista termelési rend elveit kell alkalmazni az állami közreműködéssel készített gazdasági rendszerre." Végső megoldás ez a megreformált kapitalizmus sem marad, csak átmeneti fejlődési stádium, mert a fausti ember itt is újat, a jó helyett jobbat fog keresni és találni mindenkoron. *) Csattanó példa erre a nagytőke viselkedése az orosz szovjettel szemben, mikor még azt sem gondolja meg, hogy a bolsevizmus támogatásával, erőhöz juttatásával önmaga alatt vágja a fát.
