Valló István szerk.: Győri Szemle 3. évfolyam, 1932.

III. évfolyam. 7-9. szám. 1932. szeptember-november - Hoffmann Adolf: A műszaki munka értékelése

Tiltakoznunk kell azonban minden olyan tudatosan rosszakaratú beállítás ellen, hogy a technikának, a technikával foglalkozó embernek világnézete vagy világfelfogásának alapja a materializmus. Technika csak a szellem és az anyag egységén alapúihat és fejlődhetik, e kettő szétválasztását nem ismeri s mig a szellemi tudományok mindenben a szellemi, az ideális részt tekintik, az ipari tevékenységnek pedig az anyagi rész a főeleme, addig a technikai munkánál mindakettőnek egyforma a fontossága. Ä technika materializmusával igen jól megfér, sőt édestestvére, segítő társa az idealizmus és a legszebb idealizmus mégis csak az, hogy az ember életét megkönnyítsük, szebbé tegyük; már pedig a technika legelsőrendű feladata és célja: a jólét, a jóérzés fokozása, a külső körülmények megjavítása által, hogy azon a lelki, szellemi, erkölcsi élet minél jobban kifejlődhessék. Ha még valahogyan vita tárgyává lehetne is tenni azt a kérdést, vájjon a műszaki tevékenység fejleszti-e a kultúrát vagy sem, arról azután már igazán nem lehet vitatkozni, hogy a technika milyen óriási szolgálatokat tett a kultúra terjesztése, általánossá és mindenkinek hozzáférhetővé r

tíétele által, hogy milyen szolgálatokat tett a szükséges eszközök, szerszámok és — horribile dictu — gépek megteremtésével és rendelkezésre bocsátásával a fizikai és orvosi tudományoknak, hogy a technika az emberek átlagos élettartamát részben saját eszközeivel, részben az orvostudománynak, a higiénének nyújtott segítségével lényegesen emelte, hogy a technika az életet kétségenkívűl tartalmasabbá, változatosabbá, színesebbé tette. Ezek előtt, azt hiszem, még a legelfogultabb filozófus is meghajtja az elismerés zászlóját. Gondoljunk csak a Luther Márton által »az Isten legnagyobb adományának« nevezett könyvnyomtatásra, vagy közlekedési eszközeinkre, vagy a rádióra, vagy a bizonyára igen rövidesen megvalósuló televizorra! De hiába, mindez nem elég, mégis azt mondja Surányi Miklós Tömeg és Lángész c. nemrég megjelent könyvében: „Nem is szabad hinnünk, hogy a film, a rádió és a televizor (a technikai haladásnak ez a két ragyogó dokumentuma) lelki kultúrfejlődés szempontjából is haladást jelent. A mozi és rádió diadala azt jelenti, hogy az ember legfőbb gondja újra az önfenntartás lett és nem ér rá eszmék, elképzelések, költői és vallási spekulációk, művészi pepecselések és irodalmi finomságok esztétikai naplopásainak átengedni magát." Ha Surányi csakugyan komolyan gondolja és mondja ezt és nem pusztán a szellemesség kedvéért, akkor nekem, aki pedig szeretem az elképzeléseket s van érzékem a lelkikultúra fontossága és szépsége iránt, azt kell kérdeznem: hát csakugyan a művészi pepecselések és esztétikai naplopások képeznék az élet savát-borsát, az élettevékenység legfontosabb funkcióját, legmagasztosabb inkarnációját? Ha ez így volna, akkor vájjon mi tette mégis szükségessé a technika kialakulását, mi tette az élet nélkülözhetetlen