Valló István szerk.: Győri Szemle 3. évfolyam, 1932.
III. évfolyam. 7-9. szám. 1932. szeptember-november - Hoffmann Adolf: A műszaki munka értékelése
a gép túlfejlődése miatt a pusztulás lejtőjére jutott. Nagy ellentmondásnak vélem még Spengler okfejtésében azt is, hogy a Verrat an der Technik, a technikán elkövetett árulásnak tulajdonítja a nyugati kultúra pusztulását. „A mult század végével a hatalom vak akarása hibákat kezdett elkövetni és a helyett, hogy a műszaki tudást, a fehér népek legnagyobb kincsét titokban tartaná, azt minden főiskolán szóban és írásban kérkedve bocsájtja a világ rendelkezésére, miáltal japánok, indiaiak, oroszok eltanulták és túlszárnyalják a nyugatot és a nyugat pusztulása által uralomra jut a kelet, a színes fajok világa." A technikát csak dicséret illetheti azért, hogy önzetlenül adta tovább tudományát s épp úgy, mint az orvosi tudomány is, az egész világnak és nemcsak egy szűk világrésznek lett közkincsévé. De ha valóban úgy volna is, hogy a technika, pontosabban a géptechnika által a kelet előretör és uralomra jut, akkor a technika igen nagy hatalom, amely új világokat tud teremteni. Valóban az is. Hiszen az új Oroszország is a technikától, a műszaki munka teremtő erejétől és pedig a géptechnikától várja létének biztosítását; ennek érdekében hoz a világtörténelemben eddig nem látott áldozatokat, mikor saját lakosságától még a legelemibb szükségleti tárgyakat is elvonja és csak azért adja el termeivényeit még veszteséggel is, hogy a kapitalista országoktól megvehesse az árukat, eszközöket, gépeket és műszaki embereket, amikre és akikre iparának, termelésének megalapozására és fokozására szüksége van. Nem a technikán múlik, hogy erőlködése mégsem fog eredményre vezetni! Ámde Spengler jóslatától, azt hiszem, nem is kell félni. A fehér faj majd megtalálja útját és módját annak, hogy technikáját még magasabbra fejlessze és bármennyit ad is belőle másoknak, még mindig neki marad a több: az elsőbbség. De még ha az egész technikára mondanák is ki az anatémát, az is csak pars pro toto volna, mert tulaj donképen a Rathenau által. mechanizálódoitnak elnevezett egész mai, új világot kellene vizsgálatuk tárgyává tenni, amelynek a technika csak egy, habár fontos részét képezi. „Az a hajtóerő, — mondja Rathenau, Zur Kritik der Zeit cimű munkájában — mely a régi gazdasági rendszer eltolódását okozta : a népszaporodás, a történelmi időkben ismert legnagyobb, relative is, abszolúte is leghatalmasabb szaporodás volt. Ennek egészen természetszerű következménye a ritkább népesség egyéni gazdálkodása helyett a közös gazdálkodás. Ez a népsürüsödés mintegy kiegyenlítésül idézte elő a mechanizálódást, melynek célja : megteremteni az elképzelhetetlen nagy embertömegnek ezen a planétán a lét, a megélhetés feltételeit. A világ e mechanizálódásának lényege a munka és anyag lehető megtakarításával a termelés növelése lévén, szükségkép ki kellett termelnie