Valló István szerk.: Győri Szemle 3. évfolyam, 1932.

III. évfolyam. 7-9. szám. 1932. szeptember-november - Hoffmann Adolf: A műszaki munka értékelése

Kevéssé vigasztaló, hogy ez nemcsak nálunk van igy, hanem másutt is, például a nagy technikai fejlettségű, igen kiterjedt iparú Németországban is, ahol ma jóval több mint 10.000 mérnök van foglalkozás nélkül. Egy másik, nem kevésbbé fontos ok, ami a mérnökkérdéssel foglalkozni késztet és amely ok egyúttal részben feleletet is ad az előzőkben panaszolt helyzetre, az a megnembecsűlés, az a megnemértés, melyben a mérnöki tevékenység mind a társadalomban magában, mind annak vezető köreiben általánosan még ma is részesül. Nagyon helyesen adott ennek kifejezést dr. Pattantyús Géza az 1931. évi mérnökkongresszsuon tartott előadásában: „Néhány szót arról a közszellemről, amely nem-technikus ifjúságunk lelkületében egész magyar társadalmunk felfogását tükrözi. Tárgyilagos Ítélettel arra a megállapításra jutunk, hogy — a mérnökcsaládokat leszámítva — művelt társadalmunk a mérnök munkáját csak romantikus vonatkozásaiban ismeri, de sem a technikai kutatás céljával és jelentőségével, sem a mérnöki alkotó és szervező munka lényegével, feladataival és eszközeivel nincsen tisztában. Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy a mérnöki munka megbecsülése, a fokozott mérnöki kötelességtudás értékelése nem ment még át a magyar társadalom vérébe." Ä világháború után általánossá és közkedveltté vált annak a keresése és vizsgálása: ki ^okozta a háborút, ki a hibás és ki az áldozat, mert nagyon is emberi eljárás az, ha mindenki csak másban keresi a hibáig a nélkül, hogy egy kissé önmagába is pillantana. Úgy látszik, ez a háborús mentalitás késztetett az utóbbi években és pedig éppen a háború alatt kifejlődött óriási mérvű technikai haladás hatása alatt sok, majdnem azt mondhatnám szinte ia! priori feltevéssel szemlélődő filozófust, írót és teoretikus közgazdászt, sőt mérnököt is arra, hogy a tecnnika kérdésével foglalkozzék, rásüsse arra a kártevés bélyegét és felelőssé tegye mindazokért a bajokért, amikre más magyarázatot, mélyebb és előítélet nélküli megfigyelések után talán mégis csak találhatott volna. A nélkül, hogy dicshimnuszt akarnék zengeni a technikáról, mint azt sok mérnök és nemmérnök író a fent említett támadásokra tette, a nélkül, hogy mindenáron fehérre akarnám mosni ezt a befeketített technikát, hidegen, minden filozófiai szóhalmozás és matefizikai homálybaburkolás helyett mérnöknél megszokott tárgyilagos igazságkereséssel szeretném megvizsgálni, vájjon csakugyan kártevője-e a technika az emberiségnek és csakugyan szégyelnünk kell-e, hogy mérnökök vagyunk, csakugyan szégyenkeznünk kell-e a műszaki tudomány és foglalkozás alsóbbrendű volta miatt? Szükséges ez a vizsgálódás, mert könyvtárat kitevő magyarázó és védekező írások után is, még mindig élnek a vádak és lekicsinylések; így csak nemrég is, ez év március 28-án a Pester Lloyd egy cikket közölt Walzel Oszkár nagynevű bonni egyetemi tanár tollából, mely így szól: »Merem állítani, hogy a művészet,