Valló István szerk.: Győri Szemle 2. évfolyam, 1931.

II. évfolyam. 1-3. szám. 1931. január-március - Nagy József: Az igazság

sokszor torz is. Mihelyt egyszer az alany nem úgy áll a tárggyal szemben, mint passzív tükör, hanem tevékeny módon alakítja, formálja az érzékek híradásait a tárgyi világról, akkor már szó sem lehet a szenzuálista álláspont helyességéről. Ez lehet kezdet, de nem lehet a vég. Lehet velük az ismerést kezdeni, de nem lehet befejezni. Annyival inkább, mert tudásunknak éppen azok a legbizonyosabb elemei, amelyeket alig lehet az érzékekkel valami kapcsolatba hozni, pl. a mathematikai igazságok. Ez pedig alig lehetne így, ha az igazság kérdésében az érzékek mondanák ki a döntő szót. A szenzuálizmus zavarosságánál és szűk világánál fogva sohasem volt igazán tekintélyes ismeretelméleti felfogás. Olyan enfant terrible-szerepet játszott a filozófiában: arra jó volt, hogy az elvont gondolat magaslatairól néha kényszerítette földre szállni a kutató elmét, de azt sohasem tudta meggátolni, hogy a lélek, amelyiknek szárnya van, lemondott volna érvei kedvéért a repülésről. Nagyobb sikerei voltak az intuicionizmusnak, mely az ismerés természetével jobban összeférő követelményeket hangoztat. Az ismeret ugyanis azt követeli tőlünk, hogy adjuk át magunkat az igazságnak, de ne úgy, hogy a tudatosságról lemondva alig legyünk egyebek, mint a tárgy érzéki visszhangjai, hanem az ismeretben a tárgyat is a tudatosság magaslatára emeljük. Ennek a célnak teljes elérését igéri nekünk az intuíció, amelynek különben sokféle formája ismeretes. E szerint a teljes és tökéletes megismerés alkalmával az alanynak és a tárgynak olyan egysége jöhet létre, mikor már nem is az alany gondolkodik többé, hanem benne él és általa maga a tárgy gondolja önmagát, — a tárgy jut el tehát az alanyi tudatosság fokára. Ez a megismerés feltétlenül végét jelenti a logikus ismeret dualisztikus szerkezetének, s ezért logikátlan, misztikus aktusnak kell mondanunk. Olyan szférákban játszódik le, amelyekben állítólag az alany és a tárgy teljes, s még hozzá tudatos egybeesése jöhet létre. Valami lelki koncentráció folytán lehetővé vált világos látás az intuició: a lélek szeme mélyebbre lát benne, mint a testi szem. Platon szerint így látja meg a lélek az ideákat, s mások szerint általában azt a végső metafizikai valóságot, amely ott rejtezik az érzéki világ látszata és szimbólumai mögött. Bergson szerint értelmi szimpátia, igazi »együttérzés« ez a valóság benső lényegével: az az állapot, amikor — hogy a nagy apostol szavait használjuk — nem tükör által, hanem színről színre látjuk az igazi valóságot. A dolgok egysége tárul fel ennek a nyo-