Valló István szerk.: Győri Szemle 2. évfolyam, 1931.

II. évfolyam. 6-7. szám. 1931. június-szeptember - Lugosy István: Győr és vidéke 1848—49-ben. II. befejező közlemény

zároló osztrák sereg (Gr. Nobili altbgy.) létszámáról és el­helyezéséről. 1 ) Ekkor Klapka fényes kirohanásával majdnem elérte azt az eddig a hadtörténetben ismeretlen sikert, hogy az ostromzároló sereget foglyul ejtve,, a várba vitte volna be. — Ässermann (VIII. hdt.) késedelme miatt ez ugyan nem sikerült; de az osztrákok így is csak óriási veszteségek és hadianyaguk hátrahagyása árán tud­tak a lovadi hidon át a Duna balpartjára menekülni. Klapka ekkor a felszabadított jobbparton Győrig nyomult; a várost megszállotta a hazafias lakosság tomboló örömrivalgása között. Néhány nap alatt 6000 újoncot szervezett be és szerelt fel. Ezeket öt zászlóaljba osztva, Komáromba küldötte. —Vas és Mosón német lakossága megszállott területükről is e zászlóaljakhoz csat­lakozott, tömegesen bujdokolva. A régi városi tisztikar újra hivatalba lépett. Ujházy, komá­romi kormánybiztos állott a közigazgatás élére. De nem 'soká tartott a hazafias öröm! Komárom büszke várá­nak meghódolása után újra és most már tartósan az osztrák lett az úr a sokat szenvedett városon. A tűztorony bádogzászlaja újra színt változtatott. A golyó, akasztófa, bilincsek csörgése elnyomta a honfisóhajt. Eddig Győr szerepe a szabadságharcban, amennyiben ada­taim azt megvilágítják. A jelzett forrásokon kívül tízéves bábolnai helyszíni kutatá­saim, szájhagyományok, plébániai jegyzőkönyvek, magánfeljegyzé­sek és hivatalos okiratok betekintése által lehetővé tette '29 év munkájával egyes történelmi homályok és ellentétek tisztázását. Kis történelmi visszatekintésem nem kíván a nekem idegen hadászati tudomány terén kontárkodni; célom csak az volt, hogy hiteles adatokat hagyjak az utókor történetirójára. Becsvágyam csak a tárgyilagosság, az igazmondás révén forrásmunkák terem­tése, illetve az adatok összpontosítása és tisztázása volt Győr különleges nézőpontjából. Végezetül még a Győr és vidékének fiaiból újoncozott, azóta sok-sok dicsőség közt kimúlt 19. gyalogezred magyar részén küzdő zászlóaljának (III.) szerepére kívánok néhány fénysugárra] reávilágítani. A 48-as alvidéki szerb zavarok leküzdésére kikülönített had­erő kiegészítésére 2 ) a III. zászlóalj Pozsonyból hajón Péter­váradra, onnan Verbászra küldetett Pyrker őrnagy parancsnoksága alatt. Augusztus 3-án az óbecsei táborban találjuk kéknyakú fiain­kat a 60. (Wasa) gyalogosok és egy ezred Ferdinánd-huszárral egy vegyesdandárt alkotva. A dandár résztvesz az augusztus 19-iki szenttamási támadásban; de minden vitézsége ellenére előbbi állá­saiba kellett visszavonulnia. Elesett a szenttamási sáncoknál báró h Klapka. Memoiren. 2 ) Geschichte des I. R. No 19.

Next

/
Oldalképek
Tartalom