Valló István szerk.: Győri Szemle 2. évfolyam, 1931.
II. évfolyam. 6-7. szám. 1931. június-szeptember - Birkás Géza: Egy francia tudós dunántúli utazása 1818-ban
Egy francia tudós dunántúli utazása 1818-ban. Beudant 1 ) francia természettudós 1818 ban mintegy félévre terjedő tanulmányutat tett Magyarországon. Ásvány- és földtani megfigyeléseinek eredményeit egy hatalmas, négy kötetes munkában 2 ) tette közzé, amelyről a szakemberek még ma száz év multán is nagy elismeréssel nyilatkoznak. 3 ) Jóformán a legújabb időkig ez volt ugyanis az egyetlen összefoglaló földtani munka hazánkról és a hozzámellékelt térkép Magyarországnak első rendszeres földtani térképe. Beudant 1818-ban, mikor nálunk járt, a királyi ásványtani gyűjtemény aligazgatója volt, aránylag fiatalember, mindössze huszonkilenc éves. Ahogy műve előszavában 4 ) megjegyzi, utazását megkönnyítette a magyar főurak rendkívüli előzékenysége, és pompás egészsége, mely a legnagyobb fáradságokat és nélkü lözéseket is elviselhetőkké tette számára. Utazásának, valamint munkája kiadásának költségeit XVIII. Lajos francia király fedezte. Tanulmányútja céljául hazánkat azért választotta, mert azt külföldön nem igen ismerik, pedig természeti kincsekben való gazdagsága és némely részeinek Amerika bizonyos nevezetes vidékeivel való hasonlósága miatt nagyon megérdemelné a természettudósok figyelmét. h François—Sulpice Beudant (1787—1850), kiváló mineralogus és geológus, Avignonban és Marseilleban kezdte tanári működését, majd Parisban volt a királyi ásványgyűjtemény aligazgatója, később az egyetemen az ásványtan tanára, és mint tanulmányi főigazgató végezte be pályáját Legújabban Alfred Lacroix írt róla hosszabb tanulmányt „Notice historique sur François Sulpice Beudant. . . Institut de France, Paris, 1930. cimmel 2 ) Teljes cime : Voyage mineralogique et géologique, en Hongrie, pendant l'année 1818; par F.-S. Beudant, chevalier de l'ordre royal de la Légion d'honneur, sous-directeur du cabinet de minéralogie particulier du roi, officier de l'Université royale, membre delà Sociétéphi'omatique de Paris, associé de la Société géologique de Londres, de la Société helvétique, etc., etc. . . . Paris, chez Verdiére, libraire, quai des Augustins, no 25. 1822. — A negyedik kötet térképeket és metszeteket tartalmaz. A munkát 1825-ben megrövidített formában németre is lefordították. 3 ) L. Lacroix i. m. 20—31. 1. 4 ) I. k. Préface, VI. 1.