Bedy Vince: Győr katolikus vallásos életének múltja /Győr egyházmegye múltjából 5. (Győr, 1939)

III. Újabbkori plébániák, templomok, kolostorok

pengőt maga adott hozzá. Az épületbe Győr város küld szegényeket, akik után íejenkint havi 4 pengőt fizet a ház fenntartására, élelmiszerükről pedig a népkonyhá­ban, vagy az új szeretetházban gondoskodik. 62 ) A falu lakossága. A falu lakosságát a következő adatokban mutatjuk be, melyek egyúttal a vallás szerint való megoszlást is feltüntetik. A török világot megelőző időből nincsenek adataink a gyérebb lakosságról. A tö­rök világ ezt a gyér lakosságot is megsemmisítette. A fejlődés csak a 17. században kezdődhetett meg. A 18. századból már részletes adatok beszélnek. 1780-ban 1132 felnőtt és 358 serdületlen katolikus, 50 felnőtt és 30 serdületlen evangélikus, 113 felnőtt és 22 serdületlen helvét vallású, összesen tehát 1695 lakója volt Révfalu­nak. Zsidó nem volt a községben. — Pataházán 106 fel­nőtt és 15 serdületlen katolikus, 11 felnőtt és 3 serdület­len evangélikus, 8 helvét vallású, 2 felnőtt és 3 serdület­len görög nem egyesült lakott, összesen tehát 148 sze­mély. 63 ) A következő husz év alatt nem növekedett, sőt valamicskével fogyott a lakosok száma. Ugyanis 1802-ben Révfaluban 1393 katolikus, 79 evangélikus, 60 helvét val­lású, — Pataházán, Batsák József kuriális birtokán 111 katolikus, 5 evangélikus. — Sároséren (Sarason), mely puszta újabban népesedett be, és egyházi ellátás tekinte­tében Révfaluhoz csatlakozott, 22 katolikus lakott. A la­kosok összes száma tehát: 1528 katolikus, 84 evangé­likus, 60 helvét vallású, együtt 1672. 64 ) 1823-ban 1083 fel­nőtt és 204 serdületlen katolikust, 222 két felekezetű pro­testánst, 6 zsidót, összesen 1515 lakost sorol fel okira­tunk név és családtagok szerint. 65 ) 1802. és 1823. között szintén inkább apadás mutat­kozik a lakosok számában. 1846-ban 1355 katolikus, 107 evangélikus, 74 helvét vallású, 3 zsidó lakja Révfalut; Pataházat pedig 150 katolikus, 16 evangélikus, 16 kál­vinista és 86 zsidó; Sárást 27 katolikus, összesen 1834. 66 ) A következő 100 év alatt négyszeresére növekedett a lakosok száma. Az 1936. évi egyházi névtár szerint Rév­faluban 3246 katolikus, 4 görög egyesült, 367 evangé­likus, 188 kálvinista, 3 görög nem egyesült, 2 baptista, 62 ) Révfalui plébánia irattára: eredeti okiratok és Veszély Géza plébános közlése. 63 ) Révfalui pléb. irattár: 1780. évi Can. Visít. 64 ) U. o. Conscriptio proventuum parochiae Révfalu. 65 ) U. o. História domus. 66 ) V. o. 1846. évi Can. Visit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom