Bedy Vince: Győr katolikus vallásos életének múltja /Győr egyházmegye múltjából 5. (Győr, 1939)
III. Újabbkori plébániák, templomok, kolostorok
107 zsidó; Sáráspusztán 170 katolikus, 5 evangélikus lakos van. 07 ) A falu ma már Győr város iV. kerülete néven rendes városrész: neve azonban úgy beleöröködött a révfaluiak, győriek és környékbeliek emlékezetébe, tudatába, hogy ma is csak Révfalunak hívják. Sok idő telik el, mire új nevét megszokják. Nem szándékozunk Révfalu község történetét megírni, inkább a vallási élet változatos képét szándékozunk nagy vonásokban megrajzolni: mégis e rövid történeti visszapillantást szükségesnek tartottuk. Vallási viszonyok. Révfalut is, bár az esztergomi egyházmegyéhez tartozott, a közvetlen szomszédos, csak a Duna által elválasztott, győri székesegyházi plébánia gondozta, ferencrendi szerzetesek segítségével. Sem temploma, sem kápolnája nem volt, azért 1697-ben a ferencrendiek valamelyik korcsma egyik tágasabb szobáját bérelték ki és rendezték be istentisztelet céljaira. 1 ' 8 ) Valószínű, hogy erről a szükségkápolnáról emlékezik Keresztély Ágost herceg győri püspök is 1710-ben a plébánia felállítása alkalmával. A győri várplébánia rövid életében a püspök a szerzetesek kisegítését csak oly időben engedte meg, mikor a vár kapui zárva voltak, és így? a hívek a plébániához nem férhettek hozzá. Keresztély Ágost püspök, — mint fentebb a győrszigeti plébánia történetében részletesen leírtuk, 1710-ben állította fel a révfalui plébániát. Mivel azonban a plébános megélhetéséről sem a püspök, sem a hívek nem gondoskodtak, a plébános fél év után elhagyta őrhelyét. A második plébános is hamarosan Pozsonyba költözött át; de onnét hosszabb idő után mégis visszatért. 1715-ben az esztergomi érseki hatóság Zámolyhoz csatolta Révfalut fiókegyházként; 1755-ig a zámolyi plébános végezte itt is a lelkipásztori teendőket.*' 9 ) 1747-ben Zichy Ferenc gróf győri püspök elkérte Mária Terézia királynőtől a Révfaluban álló nagyméretű 67 ) Sárosér—Sárás előbb teljesen lakatlan terület; 1765-ben kezdődött meg benépesítése. Még 1780-ban is csak 2 pár cseléd Fakta, akiket a bérlő helyezett oda. Mióta a győri káptalan .saját kezelésébe vette e birtokot, beépült és benépesedett. (U. o. 1780. Can. Visit.) 68 ) Némethy Lajos: Series parochiarum et parochorum A. Dioec. Strig. Révfalui plébánia. 23-1. 1. Hivatkozik az 1697. évi Can. Visitatiora. 69 ) U. o.