Bedy Vince: A győri székeskáptalan története /Győr egyházmegye múltjából 3. (Győr, 1938)
IV. Az egyes rang fokokhoz kötött jogok, kötelességek, javadalmak
felvallotta, hogy elődjének, Egyed prépostnak Győrött levő házhelyét, mely Szent Kálmán oltárának háza és István prépostnak (pápóci prépost) a róla elnevezett utcában levő háza között fekszik, lefoglalja és eladja. Egyed prépost ugyanis a templom javára befolyó adománvokat elköltötte, ennek kárpótlását szolgálja é kuriális telek. 11 ) A 16. századból is fenntartottak okirataink néhány kanonok-nevet: 1522—1547 Keszői Kelemen, akinek 1522ből való kelyhet ma is őrzi a székesegyház kincstára, 1539—40. Kafárp István, kinek graduálés könyvét a székeskáptalan vette meg 1 forintért. Testvérei: Zili Nyirő Egyed, Péter és Bálint nevében eladta 95 forintért atyjuktól, Thaal Ferenctől rájuk maradt kajári Tarlószél nevű szőllőjüket. 1542. Lőrinc, aki egy héten át asszisztált a székesegyházban valamelyik kanonok helyett. 1543—1553. Hodászv Mihálv. Üjmiséjét 1543-ban Vízkereszt nyolcada alatt mondta, miután a győri káptalani iskolában tanulmányait elvégezte. Ez alkalomra a székeskáptalan 2 forintot ajándékozott neki költségeinek fedezésére. 1553-tól székesegyházi kanonok. 1543. Gellért, kinek újmiséjére 1 forintot adott a székeskáptalan. A 16. század közepén megszűnt a prépostsági káptalan. 15 ) Magyar Tud. Akadémia könyvtára. Kézirati osztály. Oklv. ivrét 14. 19. 15 ) Forrásaink a szövegben hivatkozott o" iratokon kivül: Wenzel G. Árpádkori új okmt. 5, 221. 1. — Magyar Sión: 1. (1863. évf.) 1793—4. 1. — Villányi SzaTszló: Győrvár és városi helyrajza, erődítése a 15. és 16. században. 15. 22. 24. 11. — rlupp Jakab: Magyarország helyrajzi tört. 1/2. 423—126. 1'. — Vitéz-Házi Jenő: Sopron Város tört. 1., 203. 1. — 5., 279. 281'. I. Győri kápt. m. lvt: Káptalani számadók könyvei: 1., 44. 307. 455. 557. 563. 11. — 2., 117. 123. 137. 193. 213. 274. 287] 297. 312. 314. 320. 11. — 3., számtalan hely; 5, 355. 374. 1. — U. o. VI. Cth. 246. sz. — VIII. Cth. 541. sz. '— IX. Cth. 656, sz — X. Cth. 788. sz. — U. o. 1. Téka, 1033. sz. — U. o. AdajL berti prépostság oklvt. 1. Tárca, 6—10. sz. — 2. T. 15. 45. 54. sz. 4. T. 1. 2. 3. 4. 10. sz. — Groll Adolf püspök 1738. évi Can., Visit. — Győri kápt. hit. h. lvt. 1. felvall. jk. 13. 18. 39. 40. ll, 2 "felvall. jk 61. 1. — 6. felvall. jk. 194. 485. 1. — U, o, 27, Ladula, 5. Fasc. 916—918. sz. — U. o. VI. Cth. 289. sz. Győri püsp. lvt. Keresztély Ágost püspök iratai: 1., 665. 1.