Bedy Vince: A győri székeskáptalan története /Győr egyházmegye múltjából 3. (Győr, 1938)

VI. A káptalan javadalma, jövödelmet

igényt tartott, valószínűleg azon a címen, hogy a ha­gyomány a Boldogságos Szűz templomát is illette, Isme­retes dolog, hogy ebben az időben is még az egyház, a templom vagyonának nevezik okirataink a püspök és káptalan birtokát. A káptalan békés úton kiegyezett a tulajdonra nézve úgy, hogy 1543-ban 40 forintot fizetett a püspök kezéhez a szőllőért. 15 ) A győri ház árát, 37 forint 50 dénárt pedig már 1535-ben odaadta a székes­egyház javítására. 16 ) 6. Budai szőllők. Budán Gelliony Zsigmond és Asszonyfalvy Kilián alapítványából két háza volt a káptalannak, melyekhez két szőllő is tartozott. 17 ) E szőllők nagyságáról, jövödel­mezőségéről nem szólnak okirataink. A Püsky püspök­féle 1653. évi egyházlátogatási okmány az elidegenített birtokok közé sorozza e szőllőket. 18 ) A török uralom nem kedvezett a Buda körül fekvő jószágok tulajdon­jogának. 7. Bika-szőllő. A 16. század vége felé, 1577-ben találkozunk első izben a káptalan e nagybaráti szőllőjével, mikor Galam­boki Máté csornai prépost négy évre felmentette a föl­desurat megillető kilenced és a nagyobb hordók után járó pecsétpénz fizetése alól. 19 ) Eredetéről nincs bizo­nyos adatunk; de alig tévedünk, ha a Bika-család ado­mányának tartjuk; akivel már 1513-ban találkozunk ok­mányainkban, mikor a káptalan Bika Jánosnak ajándé­kot adott. 20 ) E szőllőben is vincellért tartott a kápta­lan, megmunkálását pedig nyuli jobbágyaira bízta, akik­nek e terhét 1644-ben kiadott új Urbáriumába is bele­foglalta; de e munka ellenében a győri mezőn való szán­tástól, a rábaközi dézsmának Győrré való szállításától felmentette őket. 21 ) E szőllő nagyságáról csak követ­U. o. II. Szám. k. 298—9. 1. 16 ) Lásd a Székesegyház tör;éneiénél. 17 ) I. Szám. k. 24—46. 99. 188. 1. — III. ,Szám. k. 201. 1. — 11. Çth. 697. sz. — 1631. évi Urbárium. 18 ) Győri kápt. m. lvt. Nem prolokollált iratok. Fasc. fon­tosabb iratok, Can. Visitaliók. 19 ) U. o. 5. Cth. 186. sz. 20 ) U. o. I. Szám. k. 321. 1. 21 ) U. o. V. Szám. k. 710. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom