Bedy Vince: A győregyházmegyei papnevelés története /Győr egyházmegye múltjából 2. (Győr, 1937)
Első rész. A papnevelés története a püspökség megalapításától napjainkig
A presbyteri intézet Schwarzenberg Ernő herceg püspök idejében. Herceg Schwarzenberg Ernő püspök 1820-ban viszszaállította a presbyteri intézetet a szemináriumban olyképpen, hogy a felszentelt, de még alkalmazást nem nyert papok a szemináriumban maradtak és itt számukra adott külön szabályok szerint éltek. Az intézet célja az volt, hogy az ott levő papok tanulmányaikat tételek kidolgozása által elméletileg, szónoklat és hitoktatás által gyakorlatilag tökéletesítsék. A püspök által kiadott szabályzat szövege kivonatos szabad magyar fordításban a következő: Ä felette komoly hivatal, melyet a teológiai tanfolyamok elvégzése után az ifjú papok magukra vállalnak, mindegyiküket inti, figyelmezteü, hogy a teológiai tudományok önmagukban eredményes működésre nem vezetnek; sem a vallás felséges igazságai oly erős meggyőződéssel nem gyökereznek bele a lélekbe, hogy könnyű munka árán elégséges forrásává válhatnának valamikor a lelki életnek: a teológiai tudományok princípiumainak a hasznos és szükséges határai között való eligazodását csak a megszakítás nélkül való tanulás, a felfogott eszméknek különböző oldalról való megvilágosítása, a keresztény elveknek helyes alkalmazása és a gyakori elmélkedés segíti elő. A teológiai tanfolyamon szerzett tudás jórészben a meghatározások keretét is alig lépi át; emlékező tehetségünk kétségbevonhatatlanul igazolja, hogy az ismeretek csak töredékesen vagy kuszált fogalmak alakjában maradnak meg benne. A teológus körülnézve tudománya keretében, kénytelen elismerni, hogy dicséretes eredményű pályavégzettség után is hiányos maradt ismerete magukban a főelvekben is, meg azok megbizonyításában is. Ez magában is komolyan figyelmeztet bennünket arra, hogy lelkiismeretesen végezzük tanulmányainkat. Szükséges az is, hogy az elméleti tudáshoz a gyakorlati alkalmazás is hozzájáruljon; hogy a lelkipásztori élet változatos működési terén alkalmazott pap minél alkalmasabb legyen a lelkek meggyőzését célzó tanításra, a kétségek eloszlatására, a homályosabban értett tételek megvilágítására, és a híveknek a hit és erkölcs tudományában való megerősítésére. f Hogyha már az egyes állomásokra váló kirendeléstől azok elfoglalásáig terjedő idő — a papnak szent és magasztos célja miatt — nem tölt-