Bedy Vince: A győregyházmegyei papnevelés története /Győr egyházmegye múltjából 2. (Győr, 1937)

Első rész. A papnevelés története a püspökség megalapításától napjainkig

hető el tétlenségben, sem a szabadságnak kedvező lelki és szellemi szórakozásban, hanem oly tanulmányokban és gyakorlatban, ami szent hivatása értékelésére ösztönzi a papot, és egyúttal fenséges hivatásának betöltéséhez szükséges eszközökkel fegyverzi fel: akkor annál nagyobbra kell becsülni azt az intézetet, melyben a felszentelt papok alkalmazásuk idejéig elhelyezve, a hivatásukat akadályozó veszedelmektől megoltalmazva, tiszteletreméltó és hasznos életet élnek, mely a maga követőinek bőségesebb gyümölcsöt terem, mint a szórakozás, vagy a tanulmányok könnyelmű elhanyagolása. E második tanulmányuk vezérelvéül azt tűzzék maguk elé a növendékek, ami a teológiai tudományok gyakorlati alkalmazásából, hivatásuk helyes felfogásából önként felkínálkozik; nehogy a hasznos elhanyagolásával inkább az érdekes felé vonzódjanak. Ha megismerik a minden tudomány megszervezéséhez szükséges irányelvet: a teológiai tudomány minden ágát ismételjék át, és törekedjenek a teológiai tudományok közös céljára, a keresztény hit alapos megismerésére, a megismertnek megvallására, és arra a gyakorlati képességre, mellyel a népet e hitben oktatni és nevelni tudják. A teológiai tudományok e hármas foka nyújtja azt a képességet, mely az igazi papot, Isten szolgáját megkülönbözteti a bérestől, aki csak könnyelmű lélekkel, felületes kézzel érint minden ügyet-dolgot. Maga a tudomány nem segít el a célhoz, ami a tudományhoz vezet, az értelmet lefoglalja, annak kell a hit megvallására is elvezetnie; úgy a belső, lelki élet, mint a külső magán és nyilvános élet szabályozójává lennie; ami a növendékeket alkalmasokká tndja tenni arra, hogy a hívek tanítói lehessenek. Ez foglalja magában teljesen a lelkipásztori hivatalt. Minden növendék e célt tartsa szeme előtt, és ennek elérésére törekedjék. E presbyteri intézet minden törekvése, célja abban összpontosul, hogy amit a növendékek tanulmányaik árán elsajátítottak, az mindennapi életükben, erkölcsi magukviseletében nyilvánuljon meg. Ne legyenek a tudományban járatlanok, a hitben gyengék, erkölcseikben lazák, a másokkal való érintkezésben kíméletlenek, a világ ízlését követve bűnökrehajlók, a társalgásban kellemetlenek és oktalanok, fecsegők, a tisztességről megfeledkezők és szabadszájúak; ne forduljanak mindig arra, amerre a szél fúj; hanem jellemezze őket az igazi lelki műveltség, necsak a műveltség színe-máza, árnyéka; hanem az igazi tudomány birtoklása, a valláserkölcsi fegyelmezettség,