Bedy Vince: A győri székesegyház története /Győr egyházmegye múltjából 1. (Győr, 1936)

A győri székesegyház művészete Írta: Dr. Somogyi Antal

szati díszben hangzik el, melyet lapos ívvel összekötött két kis pillér foglal keretbe. A koszorúpárkány végein két kis angyalszobor adja meg az átmenetet ehhez a befejező részhez. Az oltár a város védőszentjének, Szent István vértanúnak tiszteletére van szentelve s a szent életét ábrázoló mennyezetfestmények témakörét zárja le a szent vértanúhalálát ábrázoló oltárképpel. Az oltárkép eddig ismeretlen mesternek igen kiváló alkotása. Kompozíciójában a hagyományos barokk átlósrendszert követi és építi ki az elemek mesteri összehangolásával. A kompozíció tengelyét alkotó átló a kép jobb alsó sarkából a bal felső sarok felé halad s az egészet egy bal, .súlyosabb és sötétebb, és egy világosabb jobb részre osztja. Ennek az átlónak irányában omlik el a szentnek alakja, még pedig úgy, hogy feje a kép két átlójának metszőpontjába kerül. A szent alakjának irányában helyezkedik el két oldalt egy követ felszedő alak s egy másik, aki a követ két kézre fogva felemeli, hogy a szentet halálra sújtsa, a középen pedig a vének tanácsának egy tagja, aki a kivégzést ellenőrzi. Erre az átlóra merőlegesen helyezkedik el a szent kiterjesztett karjainak vonala, amelynek még nyomatékot ad a szent baljára az egyik kivégzőnek követdobó karja. Ez a merőleges ide rögzíti az átló irányában kifejlő cselekményt követő tekintetet. A szent jobbján a háttérben látszik a kövezők ruháit őrző Saul alakja, s az előtérben egy kutya. A kép felső bal részét borító súlyos felhő mögül előderengő égi fénytői megvilágítva egy angyal hajol elő s a dicsőség koronáját nyújtja ,a szent feje fölé. A kép felső jobb sarka felé két kis részvéttel alátekintő angyalfejben hangzik el halkan a kompozíció. A színek kiegyensúlyozott csoportosítása hasonlóan mesteri. Kimagasló értéke az az aranybajátszó vöröses szín, amely a szentnek diákonusi díszruháján mint a szenvedésben megdicsőülő élet szimbóluma ragyog. Mint már említettük, a kép mértani központjában van a szent vértanú feje. De itt van a cselekmény súlypontja is. Ez arc mint központ körül viharzik minden mozgás s itt gyűl össze mint fókuszban az egész cselekmény értelme a szent arckifejezésének egészen páratlan gazdagságában és mélységében. A fakóra színtelenedő arcon már szinte érezzük a halál verejtékének kiütközését, de azt is, hogy a kínok gyötrelmét kezdi fölváltani a nagy nyugalom. Mig így az arcvonásokból távozik a test élete, a szemekben valami új, másvilági élet ébred.